OTP Bank Liga : MOL Fehérvár FC – DVTK – 19:30

A “statisztikai adatokkal a fogadóirodák ellen” ingyenes sorozatunk mai ajánlása a következő mérkőzés lenne. A találkozó esetében a legjobb értéket az “Ajánlott predikciónál” osztottuk meg Önnel.

Segítség az adatok megértésében:
A táblázatban a csapatok hazai/idegenbeli mutatói kerülnek kiértékelésre és ennek megfelelően láthatóak a zárójeles részben, hogy adott csapat hányszor szerepelt eddig a bajnokságban a mostani felállásban. Ebből következtethetőek az alábbi %-os adatok, amelyek esetében látható, hogy adott csapat hány alkalommal szerzett gólt, hány alkalommal kapott gólt, hány büntetőlapot, ill. szögletet alakított ki átlagosan a mérkőzésein. Ezen kívül láthatja a várható gólszámadatokat is, amelyek alapján megpróbálunk a pontos végeredményre is következtetni. Majd a táblázat legvégén láthatja, hogy négyféle fogadási opció is kiértékelésre kerül és azok esélyességét is meghatározzuk. Ezt követően pedig az “Ajánlott predikció” látható. Ez az a megosztás, amit ajánlunk a mérkőzéssel kapcsolatosan Önnek, így ezt az opciót érdemes megfogadnia.


MOL Fehérvár FC
Lejátszott mérkőzések : 12
DVTK
Lejátszott mérkőzések : 12

Várható gólszámadat és végeredmény
Hazai csapat 1,85
Vendég csapat 1,29
Várható végeredmény 2-1
Kapott gól nélküli mérkőzések
25% 25%
Rúgott gól nélküli mérkőzések
25% 25%
Büntetőlapok száma
1,83 2,75
Szögletek száma
7,25 4,17
Opciók és azok esélyessége
1,5 gól felett 83%
2,5 gól felett 67%
Gólváltás 54%
Ajánlott predikció:
2,5 gól felett (Gólszám összesített)
odds: 1.75
A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588