Osztrák Kupa : Salzburg – LASK Linz – 03/05 18:00

2020-03-04 Off By betandwintipps

Az Osztrák Kupa elődöntőjében igencsak erős párosítást láthatunk, hiszen a Salzburg és a LASK Linz méri össze erejét.


A találkozó érdekessége, hogy a Salzburg némileg meggyengül az átigazolási időszakban és ez gyönyörűen látszik a 2020-as eredményein a hazaiaknak. A Salzburg 2020.02.14. óta nem nyert meg egy mérkőzést sem. Kiestek az Európa Ligából és a bajnokságban is két vereség mellett egy döntetlenjük van. A Lask Linz ezzel ellentétben győzelmet-győzelemre halmoz, továbbjutottak az Európa Ligában az AZ Alkmaar ellen és lényegében jelen állás szerint minden esélyük adott, hogy a kupában, a bajnokságban és a nemzetközi kupaporondon is eredményesen zárjanak.

A két fél nem is olyan rég 2020.02.14-én találkozott egymással ugyan ebben a felállásban és akkor is nyerni tudott a Lask Linz egy öt gólos mérkőzésen.

A LASK Linz idén jóval jobb mutatókkal rendelkezik, mint a házigazda Salzburgiak. (Fotó : Getty Images)

Ami azt illeti nem szeretnék esélyeket, végeredményeket latolgatni. Mindössze egy kész tényt látok magam előtt, hogy mindkét oldal támadójátékban nagyon erős. Hasonló lehet a helyzet, mint a kiemelt részben látott találkozón, bár meglepne, ha most is ötször zörrennének meg a hálók. Egyszóval egy izgalmas mérkőzésre számítok, ráadásul ahogy a két csapat híreiből következtetni lehet, egyik fél sem a cseréket fogja erőltetni. Úgyhogy ilyen feltételek mellett, ill. ismerve a két együttes jelenlegi helyzetét engem nagyon meglepne, ha egy kevés gólos mérkőzést látnánk. Úgyhogy a fogadásom alapja a gólváltásra esett, amit a jelenleg kínált 1,61-es szorzón “A” kategóriába 5 egységgel ajánlok fogadásként.

Salzburg – LASK Linz Fogadási határidő : 20:45
Ajánlott predikció Odds Ajánlott tét
Igen (Mindkét csapat szerez gólt) 1,61 “A” kategória 5 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588