Kövess minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Telegram

Olasz Kupa: Mutatjuk mire fogadunk az Inter-Atalanta derbin!

Az Olasz Kupában is mérkőzéseket rendeznek kedd este és az Inter, illetve az Atalanta találkozik egymással a negyeddöntőkben!

Legutóbb november 13-án találkoztak egymással a csapatok és akkor egy öt gólos fiaskón végül a milánóiak harcolták ki a győzelmet. Azóta elég sok minden változott, de látva a formákat most mindkét csapat eléggé elkapta a fonalat és a formájukra egyikük sem panaszkodhat. Persze az Internél voltak botladozások, mint például az Empoli elleni legutóbbi meccs, ahol 1-0-ás vereséget szenvedtek, de ahhoz az is kellett véleményünk szerint, hogy az azt megelőző napokban a Szuperkupában volt érdekelt a csapat, ahol az AC Milant 3-0-ra verték meg és ezzel elhódították a trófeát. Az Atalanta sokkal biztatóbb helyen is lehetne, ám a kezdeti kiváló formát felváltotta egy gyengébb szereplés, aminek köszönhetően Gasperiniék a bajnokságban a 4. helyre csúsztak vissza. Persze ez most sem rossz teljesítmény, ráadásul a második helyet bármikor bezsebelhetik, de úgy tűnik, hogy a Napolit idén már senki sem érheti utol. Mindkét csapat győzelemmel hangolt a mai találkozóra, az Inter a Cremonese otthonából hozta el a három pontot, az Atalanta pedig a Sampdoria ellen zárt sikerrel. A kupában eddig mindkét fél viszonylag „ügyesen” vette az akadályokat. Az előző körben pl. Gasperiniék a Spezia ellen egy hét gólos csörtén, 5-2-re nyertek, míg az Inter a Parma ellen ugyan megizzadt, de végül hosszabbításban Acerbi góljával kiharcolták a továbbjutást.

LEGYÉL TE IS B&WTIPS-KÖZÖSSÉG TAGJA!

Ha szeretnéd a továbbiakban is megtekinteni a beharangozó ajánlásainkat, ill. szeretnél egy kiváló közösség része lenni és a külön erre a célra kialakított telegram chathez csatlakozni, akkor váltsd ki a b&wtips tagságodat! A b&wtips tagdíj egy évig érvényes és mindössze 2.999 Forintba kerül!


Olasz KupaFH: 21:00

Ezt várjuk a mérkőzéstől: Na ez a mai egy igazi fifty-fifty meccs és véleményünk szerint reális lehet az, hogy csak hosszabbításban fog eldőlni a továbbjutás sorsa. Érdemes lehet ennek ismeretében egy kisebb pénzmagot akár a döntetlenre, mint opcióra is elhelyezni, ám mi nem ebben láttuk a legnagyobb „értéket”. Alapvetően egy fizikális, egyben taktikus meccsel kalkulálunk, de látva a csapatok teljesítményét és ismerve azt, hogy mindkét védelem sebezhető, így könnyedén kialakulhat egy több gólos fiaskó ezen az összecsapáson. Ennek ismeretében mi a gólokra fogadunk és a gólváltást találjuk a legmegfelelőbb opciónak az Inter-Atalanta összecsapáson! A favorizált opció esetében több fogadóiroda kínálatát is összehasonlítottuk és az egyik legmagasabb szorzót a GG.BET partnerirodánk kínálja!

*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!


MÉRKŐZÉSTIPP
odds: 1.57
Inter v AtalantaIgen (Mindkét csapat szerez gólt)


Ajánlott tétegység

A GGBet sportfogadási iroda kezdetben az esport piacra specializálódva jelent meg Magyarországon, de azóta a magyarországi ügyfelek is teljes egészében elérhetik a sportfogadási kínálatukat.

Bónusz: 40 000Ft Sportfogadás Bónusz 
(40 000 Ft értékig 100%-os első befizetési bónuszt kínál a GGbet az új magyar ügyfeleinek!)

Az egyik vezető e-sport bukméker, amely leginkább Magyarországon a covid idején lett közismert. Temérdek bónusz ajánlattal rendelkezik a szolgáltatás és ezért is ajánljuk az irodát számodra.  Az e-sporton kívül 2022-ben már szinte minden sportágra köthetsz a GGBeten fogadást és emiatt egyre népszerűbb szolgáltatónak bizonyul ez a fogadóiroda Magyarországon is!

Speciális Bónusz:
100%-os első Bónusz 

(2 000 Ft – 20 000 Ft között)
125%-os második Bónusz 
(20 400 Ft – 80 000 Ft között)
150%-os harmadik Bónusz 
(80 500 Ft – 400 000 Ft között)

Pozitívumok:
-Magas szorzók
-Rengeteg bónusz
-Választékos sport és fogadási piac
-Ázsiai hendikep
-Segítőkész ügyfélszolgálat

Negatívumok:
-Gyorsan széteső szorzók

4/5

Kövess minket!

PRÓBÁLD KI A MOBIL APPLIKÁCIÓNKAT, ILLETVE KÖVESS MINKET A KÖZÖSSÉGI FELÜLETEINKEN KERESZTÜL IS! LÉGY MINDIG NAPRAKÉSZ ÉS VÁLJ B&WTIPS RAJONGÓVÁ!!

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: