Nyilvános megosztás: Crystal Palace – Tottenham esélylatolgatás

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

Ma ismét nyilvános megosztást tartunk és egy Premier League mérkőzésre érkeztünk egy “C” kategóriás ajánlással. Két ellentétes formában lévő csapat fog egymással találkozni és kíváncsian várjuk, hogy ma mire lesz képes a H. Kane által fémjelzett Tottenham. Ma is nyerni tudnak, avagy ma pontokat hullajtanak.


I Crystal Palace – Tottenham I


Ami látható már az első megszerzett hírek után, hogy mindkét oldalon lesznek kulcsfontosságú hiányzók. A hazai oldalon óriási érvágás Benteke sérülése aki már hetek óta nincs a keretben. Elől nincs befejező “ék”, hiszen Townsend és Zaha duóra kerül végig a nyomás. Ők pedig bocsánat a kifejezésért, de nincsenek jó formában, ráadásul egyikük sem az a tipikus támadó. A Tottenham részéről úgymond ez a mai egy kötelező győzelem lehet, hiszen a Palace utóbbi időben rendre vereséget szenved. Legutóbbi 10 mérkőzésükön 1-2-7 a csapat mérlege és formailag az egyik leggyengébbnek mondható ez alapján a teljesítményük. A vendégek legutóbbi 10 mérkőzésükön a Man. City ellen kaptak ki például, de az e fajta mérkőzéseket ha kevés góllal is de behúzza a H. Kane által fémjelzett Tottenham. A vendégek oldaláról Dembele, Janssen, Rose és Vertonghen is hiányozni fog kisebb sérülések miatt, viszont ezen kívül minden kulcsfontosságú játékosra számíthat Pochettino. H. Kane, Lamela, Lucas viszi jelenleg a hátán a csapatot és Eriksen is lassan 100%-s formában. Egyre több játéklehetőséget kap a dán és ez ismét kulcstényező lehet a Tottenham sikerét tekintve, hiszen Eriksen egy igazi vezéregyénisége az angol csapatnak. Ma mindent egybevéve nem várnék sokat a hazai csapattól. Ugyan legutóbb óriási szerencséjükre az Arsenal ellen 2-2-t játszottak, de tegyük hozzá, hogy mindkét esetben büntetőből találtak be. Ezt megelőzően azonban egyetlen egy hazai mérkőzésen sem szereztek gólt! Ma pedig egy kiváló Tottenham védelemmel és annál hatékonyabb támadósorral találkozhatnak, ami igencsak nagy falatnak tűnik így első ránézésre. Úgyhogy bízunk a vendégekben és remélhetőleg a Tottenham begyűjti a 3 pontot ezen a találkozón!

Crystal Palace – Tottenham (18:30) Tippmix kód: 16944 V
Tipp:Tottenham (1X2) odds:1,85 “C” kategória Tét: 2 egység

Sok sikert és szerencsés napot!

0