NHL : Philadelphia Flyers – Columbus Blue Jackets – 02/19 01:00

A Philadelphia Flyers – Columbus Blue Jackets mérkőzéssel kapcsolatosan már elolvastam több szakértői véleményt is, ill. a statisztikai adatok is meggyőztek, ezért nem hagyhattam ki ezt a találkozót.


Az NHL piac számomra több okból is veszélyesnek mondható, hiszen ez az a vonal, ahol lényegében mindig benne lehet a meglepetés a mérkőzésekben. Ezért nem is szoktam sűrűn hozzá nyúlni a kínálathoz, bár általában amikor megteszem akkor nyerünk. Legutóbb erre még a februári turnus kezdetén volt példa, akkor a New York Rangers – LA Kings kettős mérkőzése került górcső alá. Most viszont vannak olyan információk és olyan adatok a birtokomban, ahol ismét azt lehet mondani, hogy megéri egy alacsonyabb téttel beszállni a találkozóba. Ami biztos, hogy a két együttes fej-fej mellett halad a bajnokságban, ám a vendégek háza táján nincs semmi sem rendben. Ami látható, hogy tizennégy játékos sorakozik fel a vendégek várható hiányzólistáján, ami valljuk be nem épp a legjobb tényező egy csapat esetében sem. A hazaiak viszont a hiányzókkal elég jól állnak, hiszen egy keveset játszó védő mellett, egy rutinosabb ám pótolható védő Gostisbehere, míg a támadósorból a már régóta sérüléssel bajlódó svéd Lindblom hiányzik. Rajtuk kívül viszont mindenkire számíthatnak a hazaiak, akik ismét a Wells Fargo Centerben léphetnek a jégre, ahol az eddig lejátszott mérkőzéseikből (28), tizenkilenc alkalommal nyerni tudtak. Ez pedig a keleti konferencia egyik legjobb teljesítménye a hazai szerepléseket tekintve. A Blue Jackets nem nagyon tud megbirkózni a hiányzókkal és ez látható az eredményeken is, hiszen a legutóbbi öt mérkőzést rendre elveszítette a csapat, bár ebből három alkalommal döntetlent jelző dudaszó után, hosszabbításban szenvedték el a vereséget. Ami szintén érdekes tényező, hogy az idegenbeli túrák során (28), tizenhat alkalommal kapott ki a csapat, ami valljuk be elég rossznak mondható.

A statisztikai adatok alapján a hazaiak várható gólszáma 3,2, míg a vendégeké 2,3. Így megközelítőleg egy gólos favoritnak számítanak a hazaiak.

A Philadelphia hajnalban ismét győzelmet ünnepelhet! (Fotó : Getty Images)

A teljesítményeket tekintve a hazaiak hálóőre Carter Hart jobb mutatókkal rendelkezik, mint riválisa Elvis Merzlikins. Ezen kívül érdemes megemlíteni azt is, hogy a rengeteg hiányzónak köszönhetően a vendégek támadójátékban is gyengültek és a legeredményesebb játékosuk Oliver Bjorkstrand, akinek 0,34-es gólátlaga van. Rajta kívül akik veszélyesek lehetnek Pierre-Luc Dubois (0,27), Zach Werenski (0,24), viszont rajtuk kívül minden egyes játékos gyenge 0,20, vagy alatti gólátlaggal rendelkezik, ami ma sokat számíthat. A hazaiak ezzel ellentétben öt olyan játékosra is támaszkodhatnak, akiknek jobb mutatójuk van a gólszerzést tekintve, mint a vendégeknél. Így érdemes lehet majd figyelni James van Riemsdyk, Sean Couturier, Travis Konecny, Kevin Hayes és Claude Giroux játékára. Ezen játékosok mindegyike 0,30, vagy magasabb átlaggal rendelkezik. Ami szintén megfigyelhető a szimpla “nyers” adatokból, hogy a vendégek támadósora mindössze 155 gól szerzett 60 mérkőzés alatt. Ez mérkőzésenkénti 2,58-as átlagot jelent, míg a hazaiak 3,64-es átlagon áll. Ez sokat jelenthet a mostani mérkőzésen is. Ami látható még, hogy védekezésben jobb eredményeket ért el a Blue Jackets, bár a Philadelphia hazai pályán mindössze 63 gólt kapott 28 mérkőzésen, ez átlagosan 2,25 gólt jelent, ami pedig jóval jobb érték, mint amit a Blue Jackets támadósora eddig alkotott, főleg idegenben. Úgyhogy több tényező szól a hazai győzelem mellett és én úgy vélem, hogy a szakértőknek, a statisztikai adatoknak most igazuk lehet és a Philadelphia győzelmet arathat egy igencsak nagy téttel bíró mérkőzésen. A fogadóirodák szorzói is beszédesek, ráadásul a hajnali órákban elkezdett csökkenni a hazaiak sikerére az odds. Ez nem véletlen, úgyhogy érdemes még itt a délelőtti órákban beszállni a meccsbe és remélhetőleg minden a statisztikának és az előzetes elvárásoknak megfelelően fog alakulni. Mivel számomra az NHL piac veszélyesnek mondható, ezért az ajánlott opciót alacsony téttel ajánlom fogadásként, ami 2,5 egységet jelent. Fontos, hogy fogadás megkötésénél ügyelj arra, hogy a mérkőzés győztesére kötünk fogadást, az-az a döntetlen, mint kimenetel nem szerepel a fogadásban! Ezért a szorzók alacsonyabbak, mint az alapra meghatározott 1×2 (Hazai/Döntetlen/Vendég) háromesélyes fogadásnál látott szorzók.

Philadelphia Flyers – Columbus Blue Jackets Fogadási határidő : 01:00
Ajánlott predikció Odds Ajánlott tét
Philadelphia Flyers (Győztes) 1,66 “B” kategória 2,5 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588