NFL : New Orleans Saints – Houston Texans – 09/10 01:10

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

A mai nap utolsó elemzése egy NFL mérkőzés lesz, ahol nagyon egyszerű észérvekre épített elemzést osztok majd meg. Természetesen a statisztikai adatok most sem maradnak el.


Amerikai futball statisztika:
7 nyertes – 1 vesztes


I New Orleans Saints – Houston Texans I

Az NFL, illetve NCAA mérkőzéseket eddig remek eredményekkel abszolváltam és az egyetlen vesztes ajánlás 6 másodpercen múlt, hogy ne zöldüljön. A mostani mérkőzésen két döntő érvem volt a megosztott opció mellett és remélem, hogy minden most is az elképzeléseim, ill. a statisztikai adatok alapján fog alakulni. A mérkőzésen az első amit kiemelnék, hogy hosszú évek óta a Saints nem képes az szezon első mérkőzéseire felpörögni és rendre elszenvednek ilyenkor egy-egy vereséget, de többször akár több fordulón keresztül is kikap a csapat. A másik ilyen érvem, hogy a vendégek támadósorában D. Watson, D. Hopkins és D. Johnson és W. Fuller is kezdeni fog. Ez a lineup igencsak erősnek mondható és szerintem több alkalommal is megkavarják majd a Saints védőfalat.

A szimulációs adatok alapján a hazai együttes 7 pontos favoritnak számít.

Favoritnak számít a Saints, ám több éve nem tudják jól kezdeni a szezont. (Fotó : USA Today)

A két csapat között természetesen van különbség és nem is csoda, hogy favoritnak számít a Saints, ám látható, hogy egyre többen favorizálják a Texans hendikepes fogadásokkal, amely miatt már növekedett a hazaiak szorzója. A hazai oldalon D. Brees, Kamara, ill. M Thomas is ott van a keretben, úgyhogy nagy adok-kapok alakulhat itt ki, ám az előző évek kezdéseiből, ill. a vendégek lineupja engem meggyőzött. Ezért egy hendikeppel ajánlom a vendégek sikerét ami a +9,5 pontos line lenne. Ez annyit jelent, hogy 1 TD előnye van legalább a vendégeknek, ami szerintem ilyen esélyek mellett egy remek lehetőség.

New Orleans Saints – Houston Texans (01:10)

Tipp: Houston Texans +9,5 pont (Pontszám hendikep) odds: 1,57 “B” kategória Tét : 5 egység (Gold előfizetők)

New Orleans Saints – Houston Texans (01:10)

Tipp: Houston Texans +9,5 pont (Pontszám hendikep) odds: 1,57 “B” kategória Tét : 3 egység (Prémium előfizetők)

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588

0