b&wtips®

Sport- és adatelemzés! A sportfogadás nálunk kezdődik!

Nemzetek Ligája: Pontszerzési kényszerben a finnek!

T. Pukki ma is eredményes lehet. (Fotó: Getty Images)

2022-09-26[WPPV-TOTAL-VIEWS]

A Nemzetek Ligája “B” divíziójában a finnek és a románok számára van tétje a mérkőzéseknek, hiszen mindkét együttes a kiesés ellen menekül.

A 3. csoportban a bosnyákok nagyon magabiztosan teljesítettek és ennek köszönhetően már öt mérkőzés után bebiztosították az “A” ligába való jutásukat. A második helyen jelenleg Montenegró áll 7 ponttal, míg mögöttük Finnország 5, illetve Románia 4 egységgel versenyez a bennmaradásért. Alapvetően a román válogatott van egyszerűbb helyzetben, hiszen a továbbjutást már kiharcoló bosnyákok vélhetően pihentetni fognak és ennek köszönhetően szomszédaink megszerezhetik a második győzelmüket. Persze nem várjuk azt, hogy a bosnyákok felemelt kézzel érkezzenek Bukarestbe. A finnek viszont a szó szoros értelmében a saját kezükben tartják a sorsukat. Ugye a montenegrói csapatnak sincs túlzottan nagy tétje a mai mérkőzésnek, hiszen a “B” ligában való maradásuk biztosnak mondható. Az egyedüli kérdés a hazaiak esetében, hogy mennyire veszik komolyan a mai találkozót.

Montenegró - FinnországFogadási határidő: 20:45

Ami tehát biztos, hogy a finnek is pontszerzési kényszerben vannak. Kíváncsiak leszünk, hogy mennyire adják ma le a mérkőzéseket azok a csapatok, amelyeken már számukra nincs tét. Szerintünk a montenegrói és a bosnyák válogatott is több helyen változni fog és a két pontszerzési kényszerben lévő csapat a legjobb kezdőjét küldi majd a pályára. A finnek a “saját sorsuk kovácsai”, ha ma képesek nyerni, akkor biztosan bennmaradnak a “B” ligában, de ha kikapnak, akkor akár ki is eshetnek. Úgyhogy mi egy nagyon motivált finn csapattal számolunk, akik ráadásul az odavágón megverték a montenegrói csapatot. Ezért az ázsiai hendikep piacra kötünk fogadást, ahol a vendégeket favorizáljuk! A favorizált opció esetében több fogadóiroda kínálatát is összehasonlítottuk és az egyik legmagasabb szorzót az GGBET partnerirodánk kínálja! Amennyiben számodra ismeretlen lenne az ázsiai piac, akkor ajánljuk figyelmedbe a cikkünket, ami egy részletes összefoglalást tartalmaz.

Tipp: Finnország +0.25 (Ázsiai hendikep)
odds: 1.75

*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!

A GGBet sportfogadási iroda kezdetben az esport piacra specializálódva jelent meg Magyarországon, de azóta a magyarországi ügyfelek is teljes egészében elérhetik a sportfogadási kínálatukat.

Bónusz: 40 000Ft Sportfogadás Bónusz 
(40 000 Ft értékig 100%-os első befizetési bónuszt kínál a GGbet az új magyar ügyfeleinek!)

Az egyik vezető e-sport bukméker, amely leginkább Magyarországon a covid idején lett közismert. Temérdek bónusz ajánlattal rendelkezik a szolgáltatás és ezért is ajánljuk az irodát számodra.  Az e-sporton kívül 2022-ben már szinte minden sportágra köthetsz a GGBeten fogadást és emiatt egyre népszerűbb szolgáltatónak bizonyul ez a fogadóiroda Magyarországon is!

Speciális Bónusz:
100%-os első Bónusz 

(2 000 Ft – 20 000 Ft között)
125%-os második Bónusz 
(20 400 Ft – 80 000 Ft között)
150%-os harmadik Bónusz 
(80 500 Ft – 400 000 Ft között)

Pozitívumok:
-Magas szorzók
-Rengeteg bónusz
-Választékos sport és fogadási piac
-Ázsiai hendikep
-Segítőkész ügyfélszolgálat

Negatívumok:
-Gyorsan széteső szorzók

4/5

Előfizetéseink

GONDOLKODJ HOSSZABB TÁVON, HISZEN A SPORTFOGADÁS NEM SPRINT, HANEM EGY MARATON!

Havi
Éves
PRÉMIUM SZOLGÁLTATÁS
9999
Ft/hónap
PRÉMIUM "TICKET" SZOLGÁLTATÁS
9999
Ft/hónap
MAJOR LEAGUE PACKAGE
9999
Ft/hónap
PRÉMIUM "GOLD" SZOLGÁLTATÁS
11999
Ft/hónap
NAGY TÉTES SZOLGÁLTATÁS
14999
Ft/hónap
Prémium "FULL" PaCK
29999
Ft/hónap

Kövess minket!

Próbáld ki a mobil applikációnkat, illetve kövess minket a közösségi felületeinken keresztül is! Légy mindig naprakész és válj b&wtips rajongóvá!!

MOBIL APPLIKÁCIÓ

Az applikáció a google play áruházban érhető el és több száz felhasználója van már!

Telegram csatorna

Az alkalmazás segítségével  szinte másodperceken belül értesülhetsz a velünk kapcsolatos információkról!

0
%d bloggers like this: