b&wtips®

Sport- és adatelemzés! A sportfogadás nálunk kezdődik!

Nemzetek Ligája: Ismét adja magát ez a tipp az angol-magyar meccsen!

Vajon ma is meglepetést okoz a magyar válogatott?! (Fotó: Reuters)

Kedd este a Molineux Stadionban mérkőzik meg egymással az angol és a magyar válogatott.

Ahogy azt az előző beharangozó ajánlásainkban is jeleztük, a magyar válogatottól meglepetést vártunk a Nemzetek Ligájában és lényegében a csapattal minden egyes meccsen sikerült valamilyen úton-módon nyerni. A válogatottunk jelenleg a második helyen áll az A-liga harmadik csoportjában, míg a mai rivális angolok mindössze az utolsó helyet tudhatják magukénak. Erre nem sokan számítottak, de egyértelműen látható a topcsapatok esetében, hogy több játékos motivációbeli gondokkal küzd és erre a válogatottakat irányító trénerek sem tudnak megoldást találni. A magyar válogatott pedig ég a vágytól, hogy bizonyítani tudjon ebben a nehéz csoportban és azért az elmúlt évek teljesítményei alapján kijelenthető, hogy a nagyok ellen rendre jól szokott teljesíteni a csapat. Persze a mai találkozó sokat változtathat a helyezéseken, viszont nem vár ma sem egy sétagalopp mérkőzés az angol válogatottra, hiába játszanak hazai közönség előtt.

Nagyon kemény meccs vár az angolokra. (Fotó : Getty Images)

Várható kezdőcsapatok:

ANGLIA
Pope; Walker, Stones, Guehi, Trippier; Bellingham, Ward-Prowse, Gallagher; Saka, Kane, Sterling

MAGYARORSZÁG
Dibusz; Lang, Orban, Szalai; Nego, Schafer, Nagy, Nagy; Sallai, Szoboszlai; Szalai

Nem számítunk könnyű meccsre és azért az odavágó kellően megalapozza a mai találkozót. Persze nagy kérdés, hogy az angol játékosok mennyire tudnak felpörögni a nyári szünet előtti utolsó mérkőzésre, de annyi biztos, hogy a magyar játékosok egytől-egyig motiváltak lesznek és ez önmagában nagy előny lehet nekünk. A háromoroszlánosok persze bosszúra éhesen érkezhetnek az előző mérkőzés miatt, de ha képes lesz a magyar védelem ma is jól zárni, akkor könnyedén kifoghatunk az angolok támadóin. Mindenesetre a hazaiaktól jobb játékot várunk, mint az odavágón, de ez a magyar csapatnak ismét kedvezhet, hiszen ez az alárendelt szerep többnyire eredmény futballt szokott kialakítani számunkra. Mindenképp pozitívum, hogy rengeteget fejlődött a passzjáték, ráadásul a kontrákat is elég precízen viszi végig a válogatottunk. Egy szó, mint száz, mi ismét bízunk a magyar csapatban és szerintünk ma is képesek lehetnek a srácok egy szoros mérkőzést kialakítani. Az ajánlásunk tehát a mienkre vonatkozik, akiket a +1.75-ös ázsiai hendikep opció keretein belül favorizálunk. Amennyiben számodra ismeretlen lenne az ázsiai piac, akkor ajánljuk figyelmedbe a cikkünket, ami egy részletes összefoglalást tartalmaz.

Tipp: Magyarország +1.75 (Ázsiai hendikep)
odds: 1.775

*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!

Előfizetéseink

GONDOLKODJ HOSSZABB TÁVON, HISZEN A SPORTFOGADÁS NEM SPRINT, HANEM EGY MARATON!

Havi
Éves
PRÉMIUM SZOLGÁLTATÁS
9999
Ft/hónap
PRÉMIUM "TICKET" SZOLGÁLTATÁS
9999
Ft/hónap
MAJOR LEAGUE PACKAGE
9999
Ft/hónap
PRÉMIUM "GOLD" SZOLGÁLTATÁS
11999
Ft/hónap
NAGY TÉTES SZOLGÁLTATÁS
14999
Ft/hónap
PRÉMIUM "FULL" PACK
29999
Ft/hónap

Kövess minket!

Próbáld ki a mobil applikációnkat, illetve kövess minket a közösségi felületeinken keresztül is! Légy mindig naprakész és válj b&wtips rajongóvá!!

MOBIL APPLIKÁCIÓ

Az applikáció a google play áruházban érhető el és több száz felhasználója van már!

Telegram csatorna

Az alkalmazás segítségével  szinte másodperceken belül értesülhetsz a velünk kapcsolatos információkról!

0
%d bloggers like this: