Német Kupa : Werder Bremen – Fürth – 02/02 20:45

A Werder Bremen – Fürth találkozó szorzói tökéletesen jelzik azt, hogy korántsem olyan lefutott ez a meccs, ahogy azt sokak gondolnák. Ugyan a két együttes közt van egy osztálybeli különbség, ám az idei Werder Bremen nem fut meggyőző szezont, míg a vendégek joggal pályázhatnak akár a Bundesligába való jutásra is. A vendégek idei szezonja leginkább a támadójátékra épül és ebből kifolyólag a Bundesliga 2.-ben a második leghatékonyabb a csapat. A kupában ráadásul eddig tökéletesen vették az akadályt a vendégek, hiszen az RSV Meinzerhagen ellen 6-1-es “kötelező” sikert arattak, majd jött a Hoffenheim, akiket 3-2-es győzelemmel hagytak maguk mögött. Érdemes már itt megemlíteni, hogy a Werder Bremen a kupában még nem kapott gólt, ám az ellenfelek esetében két jóval gyengébb kvalitású támadósorok voltak láthatóak.

xG (Várható gólszámadat)
2.161.69
Várható végeredmény : 2-1

 

A hazai győzelemben egyébként reális érték lehetne, ám több kulcsjátékos is hiányozni fog a mai mérkőzésről és ezen játékosok tudatában immáron a kezdeti 1.83-as odds 2.05-ös szorzóra növekedett. A vendégek vélhetően ma az egyik legjobb kezdőjükkel fognak pályára lépni és nagy valószínűséggel az Ernst, Green, Kallevik Nielsen és Hrgota négyes fog rohamozni. A Werder részéről ugyan hiányzik több kulcsjátékos is, de Sargent, Bittencourt, Eggestein és Schmid játékra szinte garantáltan számíthatunk és azért ezekben a játékosokban bőven van potenciál gólszerzést tekintve. Ugyan a két osztályt nehéz összehasonlítani, de az látható, hogy egyik fél sem büszkélkedhet a védelmeinek teljesítményével és ebből kiindulva, illetve a kupában látott eredmények után nagy valószínűsége van a gólváltásnak a találkozón. A várható gólszámadatok alapján 2-1-es végeredmény a realitás, ám ha ugyanazt a támadó mentalitást fogja a pályára helyezni a Fürth, mint legutóbb a Hoffenheim ellen, akkor bőven van esélye a vendégeknek a továbbjutásra. A tét egyértelműen a hazaiak vállát nyomja jobban és ebből kifolyólag a vendégektől egyfajta felszabadult játékot várnék. Egy szó, mint száz a találkozón számomra a gólváltás egy kiváló opciónak tűnik és a számítások alapján 71% esélye van ennek az opciónak. Mivel a mai kínálatban a statisztikai rendszerünket is figyelembe véve ez a legmagasabb eséllyel várható opció, így öt egységgel ajánlok fogadást a találkozóra. Sokat gondolkodtam a téten a kupamérkőzés opciója miatt, ám valahogy a megérzésem arra hajtott egész délelőtt, hogy vállaljam be a legmagasabb tétet. Sok sikert!

Predikció : 
Igen (Mindkét csapat szerez gólt)
Odds: 1.70Tét: 5 egység

Fotó : Getty Images