NBI : Paks – FTC – 12/16 20:15

Az OTP Bank Liga tizenötödik fordulójából mindössze a Paks – FTC mérkőzést emelném ki. Őszintén szólva ez az a találkozó ami számomra talán az egyik legegyértelműbb, hiszen a Fradi pontszerzésére nagy esély van. Ugyan ezzel nem árultam el nagy dolgot, ám a vendégek sikerére kínált 1.80-as szorzó számomra már-már értékesnek tűnik, így mindenképp fogadok a Fradi pontszerzésére.

xG (várható gólszámadat)
1.322.15
Várható végeredmény : 1-2

 


A vendégek idén is remek formának örvendnek és a Bajnokok Ligája búcsú után teljes erőbedobással koncentrálhat a csapat a bajnokságra. Ma viszont az a Paks lesz a házigazda akik Bognár Györggyel valami egészen elképesztőek, végre van formája a csapat játékának, ráadásul a magyar tréner nem bátortalan, hiszen Bödét példának okáért középhátvédként játszatja az utóbbi időben. A Fradi védelem idén sem okoz meglepetést, nagyon sok meccset hoznak le kapott gól nélkül, a támadósor pedig teszi a dolgát és futószalagon jönnek a győzelmek. Ennek megfelelően a vendégek mutatója 10-2-0-ás értéket mutat. A Paks 6-3-5-ös mérlege némileg megtévesztő lehet, ugyanis hazai pályán elég erős az együttes és erről tanúskodik a 16-7-es gólkülönbségük, illetve a 4-1-2-es mutatójuk is. Ha a szezont nézzük azt láthatjuk, hogy a Ferencváros a Groupama Arénán kívül azért sűrűbben hibázik és kap gólt, példának okáért az idegenbeli túrák során 10:4 az együttes gólkülönbsége. Mivel a látott adatok alapján reális esély van arra, hogy itt ma egy viszonylag gólokban gazdag mérkőzést láthassunk, így én fogadásként a gólváltást és a Ferencváros pontszerzésének közösére ajánlok fogadást. Ezt az opciót fogadáskészítő segítségével lehet elkészíteni, ám ha nincs erre lehetőséged fogadj szimplán a gólváltásra, ami szintén jól fizet!

Predikció : 
Igen + Döntetlen, vagy FTC (Mindkét csapat szerez gólt + Kétesély) 
Odds: 2.05Tét: 2.5 egység

Fotó : nso.hu