Kövess minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Telegram

NBI: Nem értünk egyet a bukikkal Dzsudzsákék meccsén!

Az OTP Bank Liga 18. fordulójában az MOL Fehérvár FC és a Debreceni VSC méri össze az erejét!

A hazaiaknál nem túl „rózsás” a helyzet és úgy tűnik, hogy nem Huszti Szabolcs lesz az, aki képes őket kivezényelni a „gödörből”. A magyar tréner elég jól ismerheti a mai riválist, hiszen korábban a DVSC kispadján is ült, ahonnan igazából pontosan ezért került menesztésre, hiszen nem jöttek a várt eredmények az irányítása alatt. Ugyan a fehérváriaknál volt egy kisebb fellángolás a Huszti-érában, amikor október végén, illetve november elején a Paks, illetve Fradi ellen összejött a pontszerzés és a Honvéd, Kisvárda kettős ellen a győzelem, de úgy tűnik, hogy a téli szünet nem tett jót a játékosoknak és a Kecskemét ellen mutatott játék elég botrányos volt. Ezzel szemben a Loki az edző-, illetve tulajdonosváltás óta szárnyal és a hajdúsági csapat már az ötödik helyen! A formai különbségek tehát adottak és ezért sem értjük, hogy miért számítanak arra a bukmékerek, hogy itt sima fehérvári győzelem fog születni.

LEGYÉL TE IS B&WTIPS-KÖZÖSSÉG TAGJA!

Ha szeretnéd a továbbiakban is megtekinteni a beharangozó ajánlásainkat, ill. szeretnél egy kiváló közösség része lenni és a külön erre a célra kialakított telegram chathez csatlakozni, akkor váltsd ki a b&wtips tagságodat! A b&wtips tagdíj egy évig érvényes és mindössze 2.999 Forintba kerül!


NBIFH: 19:30

Ezt várjuk a mérkőzéstől: Hazai pályán persze nyerhetnek Husztiék, de a jelenlegi Loki nagyon stabilan teszi a dolgát, ráadásul nem egyéniségek láthatóak a pályán, hanem csapatként nyújt kimagaslót a klub. Mivel karnyújtásnyira van az áhított európai kupaszereplést érő helyek valamelyike, így Dzsudzsákék szinte garantáltan beleadnak majd apait, illetve anyait, hogy megszerezzék a győzelmet. A felek ráadásul találkoztak is már egymással a szezonban és akkor fordított felállásban 1-0-ra nyert a Loki. Egy szó, mint száz, mi a vendégeket favorizáljuk és ezt a +0.75-ös ázsiai hendikep keretein belül tesszük meg! Amennyiben számodra ismeretlen lenne az ázsiai piac, akkor ajánljuk figyelmedbe a cikkünket, ami egy részletes összefoglalást tartalmaz. 

*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!


MÉRKŐZÉSTIPP
odds: 1.675
MOL Fehérvár FC – DVSCDVSC +0.75 (Ázsiai hendikep)


Ajánlott tétegység

A BET365 fogadóiroda a legnépszerűbb Magyarországon!

Bónusz: 15 000Ft Sportfogadás Kredit
(Maximum 15 000 Ft értékű befizetés után a bet365 fogadási krediteket ír jóvá a számládon.)

Amit érdemes tudni a Bet365-ről, hogy a világ egyik legmegbízhatóbb sportfogadó oldala. Szinte minden engedéllyel rendelkezik, amik az Európai Unió szabályozásában szerepelnek. A fogadóiroda magyar nyelven használható, illetve applikációval is rendelkezik. 

Pozitívumok:
-A legmagasabb oddsok
-Élő közvetítés & bet365 app
-Ázsiai hendikep & cash out
-Fogadáskészítő
-Eseményekre frissülő promóciók
-Korai kifizetések

Negatívumok:
-Körülményes ügyfélszolgálat

5/5

Kövess minket!

PRÓBÁLD KI A MOBIL APPLIKÁCIÓNKAT, ILLETVE KÖVESS MINKET A KÖZÖSSÉGI FELÜLETEINKEN KERESZTÜL IS! LÉGY MINDIG NAPRAKÉSZ ÉS VÁLJ B&WTIPS RAJONGÓVÁ!!

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: