NBA : Philadelphia 76ers – Milwaukee Bucks – 20:30

A mai nap folyamán két elemzéssel készültem. Mindkét találkozó egy-egy rangadónak felel meg, ennek köszönhetően pedig borzasztó szoros mérkőzésekre számítok.


Őszintén szólva leginkább az amerikai szakértői portálok véleményére, ill. a saját érveimre hagyatkozva hoztam meg a döntést a találkozóval kapcsolatosan. Sokat gondolkoztam azon, hogy a 76ers +5,5 pontos hendikep opcióját, vagy a Bucks győzelmét favorizáljam, végül maradtam az utóbbinál. Erre a kimenetelre több érvem is van, de ahogy az amerikai fogadóközösség nyilatkozta, a Bucks padja jóval “hosszabb”, ennek köszönhetően pedig sokkal jobb a rotálási lehetőség. A Bucks ráadásul remek formában van és egy nappal többet is pihenhetett riválisánál. A 76ers otthon jól szerepel és többször is nyertünk már Embiidék hazai győzelmeivel. A hazaiak mérlege 15-2-t mutat, ami kimagaslónak mondható a keleti konferencia keretein belül. A Bucks idegenben szintén remek eredményekkel rendelkezik. A vendégek mérlege 12-2, ami ténylegesen a legjobbnak mondható.

Az amerikai szakértők szinte egybehangzóan a Bucks győzelmét favorizálják.

A Bucks sikerét több amerikai szakértő is várja és valóban óriási érték lehet Giannisék sikerében. (Fotó : Getty Images)

A 76ers egyébként 14-0-val állt már a hazai mutatókat tekintve, majd ezt követően három mérkőzésből kettőt elbukott. A 76ers a Dallas Mavericks, ill. Miami Heat kettős ellen szenvedte el a vereségeket. Ami szintén érdekes tényező lehet, hogy a Bucks rendelkezik a liga legjobb offense átlagával. Ami 120 pont körüli mutatót jelent mérkőzésenként. A 76ers esetében már többször kijelentettem, hogy egy top-defense sorakozik fel és ennek megfelelően 105 pont körül átlagol a csapat a védekezésbe. Ami tehát érdekes lehet, hogy egy top-defense, ill. egy top-offense találkozik egymással. Ami viszont biztos, hogy a Bucks védekezésben a legjobb mutatót hozza a két pontos védekezést tekintve, hiszen itt átlagosan az ellenfeleket 42%-os hatékonyság alatt tudja tartani a csapatokat a Bucks defense. Márpedig ez ma is döntő lehet, hiszen a 76ers köztudottan nem a tripláiról híres. A 76ers védekezés sokat nyom a latba, de összességében én azt mondom, hogy a roppantul gyors és technikás Giannis Antetokounmpoval nem fogja tudni felvenni a lépést a 76ers védelem. Ugyan a hazaiknál szerepel Joel Embiid, vagy épp T. Harris, B. Simmons kettős, ám ennek ellenére én is egyetértek a szakértőkkel. Így a Bucks győzelmét favorizálom, amibe nem szeretnék sok pénzt fektetni, úgyhogy 2,5 egységgel ajánlom az esti mérkőzést. Ami érdekes lehet a találkozóval kapcsolatosan az-az odds mozgás. A vendégek sikerére 1,88-as szorzóért cserébe lehetett fogadni, ami most jelen állás szerint 1,66-os értékre csökkent.

Philadelphia 76ers – Milwaukee Bucks Fogadási határidő : 20:30
Ajánlott predikció Odds Ajánlott tét
Milwaukee Bucks (A mérkőzés győztese) 1,66 “C” kategória 2,5 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588