NBA : PHI 76ers – LA Lakers – 01/28 01:30

A kora délutáni órákban már kihozták a szorzókat és ebből kifolyólag nem húznám sokáig az időt, hiszen két olyan mérkőzésünk is van, amelyre érdemes fogadást kötni. Az első ilyen a Philadelphia – LA Lakers találkozó, ahol Lebron Jamesék úgy lépnek pályára, hogy most volt K. Bryant halálának első évfordulója. Ugyan a Philadelphia részéről is lehet miért “tisztelegni”, ugyanis Kobe Philliben született, ennek ellenére a vendégek favorizálásban lehet érték.. 

Várható végeredmény
111115

Az idei szezonban viszont jóval erősebb a Lakers és idegenben eddig valami fantasztikus teljesítményt nyújtottak, ugyanis 10-0 a mérlegük. A hazaiak több meccset is elbuktak az előző hetekben, de ez leginkább a COVID, illetve Embiid hiányának volt köszönhető. Ha már Embiid, akkor érdemes megemlíteni, hogy egy elég csúnya esést követően ismét megsérült és példának okáért a tegnapi mérkőzésen pályára sem lépett, a mostani játéka pedig kérdéses. Ugyan véleményem szerint ott lesz a mérkőzésen, ettől függetlenül Embiid a játékpercei igencsak kétségesek, főleg úgy, hogy most két igencsak masszív játékossal fog “harcolni” Lebron James és A. Davis személyében.  A Lakers a Cleveland ellen majdnem megégett, ám jött Lebron, akit a harmadik negyed végén felbosszantott az egyik hazai stábtag és a negyedik negyedben szinte egymaga hozta a mérkőzést, hiszen 22 pontos parádét mutatott be a klasszis kosaras. Az átlagokat tekintve támadásokban a vendégek 114.3, míg a hazaiak 113.7-es hoznak, míg védekezésben a hazaiak 110.7, míg a Lakers a jól megszokott módon 104.5-ös alacsony átlagot hoz. Nagy kérdés, hogy melyik csapat tudott jobban felkészülni erre a meccsre és az is érdekes tényező, hogy vajon melyik fél fogja megtartani a kiváló hazai/idegenbeli produktumát. Lebronékat én idén erősebbnek/élesebbnek érzem és nagyon bízom benne, hogy képesek lesznek győzelemmel tisztelegni Kobe előtt. A jó öreg mondás pedig ma kamatoztathatja önmagát, védekezéssel nyerheted meg a mérkőzést.

Predikció : 
LA Lakers (Győztes) 
Odds: 1.71 Tét: 2.5 egység

Fotó : espn.com