NBA : Miami Heat – Boston Celtics – 01/29 02:00

Az NBA hajnali mérkőzései közül a Heat-Celtics kettős mérkőzést választottam ki.


A találkozó több szempontból is asszisztálhat a megosztott opcióhoz. Az első ilyen, hogy érdemes megnézni az oddsok mozgását, hiszen a Heatnél egyre több információ szól arról, hogy Adebayo, Butler, Dragic és Nunn is kihagyja a mérkőzést. Nap, mint nap érkeznek a nyilatkozatok Kobe halála óta, hogy több játékost ez az eset megviselt, bár többek esetében szimpla sérülésekről is beszélhetünk. A vendégek részéről Kanter, Tatum és Williams biztosan nem játszik, ám rajtuk kívül akár Kemba Walker is kihagyhatja a mérkőzést, ami valljuk be nem kis érvágás lenne. Ugyan ez az utóbbi nem megerősített információ és véleményem szerint szimpla “beetetés” az ő hiányának bejelentése, ám sosem lehet tudni. A Heat ugyan otthon nagyon jól szerepel és továbbra is 21-2 a mérlege a csapatnak, én úgy érzem, hogy a hiányzók miatt a Boston ma nyerhet. Ennek megfelelően mozdultak meg a szorzók is, ám a favorizált opció nem a kimenetelekben, hanem a pontszámokban rejlik.

A statisztikai adatok alapján 114 pontra lehet számítani és három pontos favoritnak számít a Heat.

Ugyan a Heat ismét hazai pályán játszik, ahol többször is favorizáltuk őket, ám a mostani mérkőzés előtt egyre több kulcsjátékosuk neve került fel a hiányzók listájára, úgyhogy inkább a pontokban kerestük a megfelelő opciót. (Fotó : Getty Images)

Mindkét csapat inkább a védekezéséről híres és ennek megfelelően átlagolnak a felek. A Heat összességében 108, míg a Celtics 106 ponton átlagol védekezésben. Támadásokban pedig a hazaiak 113, míg a vendégek 112 ponton átlagol. Ennek fényében szoros mérkőzésre van kilátás valóban és ténylegesen kevés pontkülönbségre lehet számolni a csapatok mérkőzésén. A Boston ugyan legutóbb fordított felállásban 19 ponttal tudott nyerni, ám most fordított felállásban aligha történhet meg mindez. Annyi biztos, hogy ha a fentiekben említett játékosok valamelyike is hiányozni fog, akkor itt nagy adok-kapokra nem lehet számítani és mindenképp a védekezésre fogják helyezni a felek a legfőbb hangsúlyt. Ami szintén remek hír, hogy a Boston indegenben legfőképp a védekezésre koncentrál és amikor ez létre is jön, akkor legtöbb esetben under opciók születnek a mérkőzéseiken. Most pedig a 219,5 pontos határon fogadnánk, ami a Boston esetében a legutóbbi 15 idegenbeli mérkőzésből 11 alkalommal zöldült. Úgyhogy bizakodva várom a mérkőzést és abban bízom, hogy most a Celtics a védekező stratégiáját fogja a pályára helyezni, ill. abban is reménykedem, hogy a fentiekben említett játékosok valóban nem fognak játszani. Érdekességként még valami, legutóbb december 5.-én 112-93-as eredményt értek el a felek, ez 205 pontos mérkőzést jelentett, de az előző évek alapján, amit én nem szeretek annyira böngészni is elmondható, hogy 2019-es évben egyszer sem overezett ez a kettős a fentiekben említett 219,5 pontos határon

Miami Heat – Boston Celtics Fogadási határidő : 02:00
Ajánlott predikció Odds Ajánlott tét
219,5 pont alatt (Hendikep) 1,69 “B” kategória 5 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588