NBA : Boston Celtics – Milwaukee Bucks

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

A folytatásban tehát a másik mérkőzésre ajánlok fogadást, méghozzá a Boston Celtics és a Bucks összecsapására.


I Boston Celtics – Milwaukee Bucks I

 

Ezen a találkozón is hasonló under opcióval készültem. Az indok itt is egyértelmű, ha a Boston nem figyel oda a védekezésére, akkor a Bucks ma ellép 3-1-re és úgymond lezárhatjuk ezt a párharcot is, hiszen a Milwaukee hazai pályán nagyon nehezen lesz verhető. Na most ha védekezés, akkor a Celticstől az 1. mérkőzésen látható védekezést kellene valahogy elővarázsolni, hiszen ha szabad területet adnak Antetokounmponak, illetve Hill, Middleton duónak akkor ismét vesztes helyzetbe kerülnek.

Statisztikai adatok alapján a szimulációs rendszerünk 109-107-s eredményt hozott ki, ami szintén jelképezi az általunk “várt” mérkőzésképet. Az előző mérkőzéseken egyébként a felek 202, 225, illetve 239 pontokkal zártak.

Szoros mérkőzésre számítok és a Celticstől azt várom, amit az első mérkőzésen hoztak. Ha a védekezésre ügyelnek az under opció szinte garantált. (Fotó :  Maddie Meyer/Getty Images)

Az utolsó mérkőzésen inkább a támadásoké volt a főszerep, ráadásul mindkét csapat adok-kapok helyzetbe ment bele, hiszen nem a védekezés volt az első, illetve rengeteg faultot követtek el egymást követően és több büntetőpontot alakítottak ki ezáltal. Számomra az első mérkőzés elképzelhető a mostani mérkőzésen. A Celticsnek koncentrálnia kell és végig megpróbálni a Bucks dobóit inkább a 3 pontos dobásokra kényszeríteni. Egy szó, mint száz a hazaiaknak ma győzni kell, de ehhez védekezésben javulni kellene. Ezt szerintem ma megoldják és a 224,5 pont alatti határ itt is értékkel rendelkezik. A statisztikai adatok alapján közel 10 pont a várható különbség a megosztott opciót tekintve. Úgyhogy bizakodó vagyok és az under opcióra ajánlok itt is fogadást.

Boston Celtics – Milwaukee Bucks (01:00) 
Tipp: Kevesebb, mint 224,5 pont (Pontszám összesített) odds:1,64 “C” kategória Tét : 2 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588

0