Most te is megmutathatod – 3. hét helyzetjelentés

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

A harmadik hét nem maradt zökkenőmentes, hiszen az egyik legjobban teljesítő játékosunkat kénytelenek voltunk kizárni egy késői publikálás miatt. Többek egyből felháborodtak, és hozzászólásban jelezték, hogy azonnali kizárás legyen. M. János (18-3) játékosunkkal felvettük ezután a kapcsolatot, majd megegyeztünk és elfogadta az ajánlatunkat a játékos. Ezt követően tegnap ismét kiesett két személy, méghozzá “Paco05” – Poncsák László, illetve Szőcs István is, akik nem osztottak meg a 20. napon “tippeket”.


A szolgáltatásunk az előző egy hétben minden egyes nap nyertes tippet publikált és ezzel továbbra is tartjuk kiváló mérlegünket. Összességében 21 nap alatt 17 nyertes és 4 vesztes tipp publikálásánál tartunk a játékban.

Mivel kiestek többen a játékból a héten, ezért jelentősen módosult a táblázat is, amelyben mi a hibátlan heti teljesítményünknek hála átvettük a vezetést a ranglistán. Mai nap pedig akikkel egyforma statisztikánk volt, mindannyian leszakadtak, hiszen vesztes tippet publikáltak.

Jelenlegi tabella:
1. helyezett: b&wtips – 17-4
2. helyezett: Dallos Zsolt – 16-5
3. helyezett (15-6-s) mutatókkal a következő személyek:
Nagy András, Bakk Gábor, Tegzes Zoltán, Tomori László, Varga Roland
4. helyezett (14-7-s) mutatókkal a következő személyek:
Filep Tamás, Juhász-Bíró Zsófia
5. helyezett: Kovács Ferenc 13-8

További helyezettek 12 , vagy kevesebb sikeres tippel állnak.


Továbbra is igencsak izgalmas véghajrára van kilátás és az utolsó hét sem marad izgalommentes. Úgyhogy érdemes odafigyelni minden versenyben maradt játékosnak!

0