MLB : Pittsburgh Pirates – Chicago Cubs – 09/25 01:05

Több napja nem került már publikálásra MLB elemzés. Ennek több oka is van, de legfőképp az, hogy az alapszakasz végén rengeteg érdekes mérkőzés született, sokak már megünnepelték a rájátszásba való kerülést, ám még mindig vannak olyan csapatok akiknek kiélezett csatát kell folytatni a rájátszást érő helyért. 


 MLB statisztika:
84 nyertes – 46 vesztes


Őszinte leszek a mostani mérkőzésen a Cubs számomra egy igazi fekete bárány, hiszen rengeteg alkalommal megvicceltek már. Ám most ténylegesen “ég a ház” és ennek fényében a legeslegjobb csapatával érkezik a Pittsburgh otthonába a Chicago. Ami érdekes tényező, hogy a vendégek dobójátékosa K. Hendricks megkérte a vezetőséget, hogy az ő általa elképzelt elkapójátékosok szerepeljenek és ezt teljesítették is számára. Ennek annyi az érdekessége, hogy legutóbb amikor Hendricks ilyet kért 7 inning alatt mindössze 2 pontot hozott össze. A másik érdekes tényező, hogy a hazaiak részéről egy  jóval gyengébb dobójátékos fog kezdeni a dombon M. Keller személyében. A két játékos között hatalmas különbség van, ráadásul Keller eddig 6 alkalommal kezdett és mindössze 1 győzelmet ért el ezekben az esetekben a hazai csapat.

A szimulációs adatok alapján több, mint 2 pontos favoritnak számítanak a vendégek.

Őrült hajrá kellene a Chicago Cubs csapatától, hogy bekerüljenek a rájátszásba. Vajon sikerül nekik? (Fotó : Ezra Shaw/Getty Images)

Ami biztos tehát, hogy a Cubs részéről “ég a ház”, hiszen 6 fordulóval az alapszakasz lezárulta előtt a 6. helyen áll a csapat és ahogy azt tudhatjuk az első 4 kerül be a rájátszásba. Na most ha nagyon szigorúan számolgatunk a csapat előtt lévő Washington, ill. Milwaukee 2 győzelemmel megpecsételné a sorsát az együttesnek, ám egyik csapatnak sincs könnyű sorsolása, hiszen a Washington legutolsó fordulókban a Phillies, illetve Cleveland ellen kényszerül játszani, míg a Milwaukee a következő fordulókban megkapta a Cincinnati Reds csapatát és majd csak a rájátszás utolsó mérkőzésein vezethetnek le a Colorado ellen, ami szintén nem egy sétagalopp. A Cubs számára tehát most mindent vagy semmi alapon kell játszani. A Pittsburgh egy verhető csapat, sőt az idény során július 4-től nézve mindössze 1 alkalommal tudott nyerni a hazai együttes a Cubs ellen. Tehát a legutóbbi 10 mérkőzésből 9 alkalommal nyerni tudtak a vendégek. Egy szó, mint száz a Cubs győzelmi kényszerben, a legjobb csapatával érkezik és ha már legjobb csapat, akkor érdemes kiemelni az ütőkeretet. A Cubs keretében egytől-egyig minden egyes játékos 1,0 fölötti hit mutatóval rendelkezik. Ha már ütőjátékosok, akkor felsorolom a neveket is. Nick Castellanos, Kyle Schwarber, Anthony Rizzo, Kris Bryant, Willson Contreras, Jason Heyward, Nico Hoerner, Ben Zobrist. A hazaiak keretében kettő darab játékos rendelkezik 1,0 fölötti hit mutatóval, név szerint Bryan Reynolds, illetve Kevin Newman lenne az. Úgyhogy mindenképp bizakodó vagyok és véleményem szerint a Cubs, ezzel a kezdővel, a kezdő dobójával, ill. a győzelmi kényszerben lévőséggel behúzza ezt a meccset. Nincs magas szorzó a sikerükre, bár a kezdeti odds 0,08 egységet emelkedett. Ami pedig még szintén biztató tényező, hogy a hazai keretben rengeteg a kulcsfontosságú hiányzó. Úgyhogy ilyen esélyek mellett én nem részletezem sokáig, az amúgy elég részletesre sikerült elemzésemet és a Chicago Cubs sikerére ajánlok fogadást. Nagyon remélem, hogy nem viccel meg megint a Cubs..

Pittsburgh Pirates – Chicago Cubs Fogadási Határidő : 01:05
Tipp : Chicago Cubs(Játékidő eredménye) Odds : 1,55 Tét : “B” kategória 5 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588