MLB : Colorado Rockies – New York Mets – 21:10

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

Pár napos pihenő után ismét jelentkezik a “gold” szolgáltatás. A mostani elemzés esetében egy MLB találkozó kerül elemzésre, ahol lényegében bízom abban, hogy a pályán lévő csapatok azt fogják hozni, amit a szimulációs adatok, illetve a kiélezett hajrá miatt várni lehet.


 MLB statisztika:
82 nyertes – 46 vesztes


I Colorado Rockies – New York Mets I

A mérkőzés esetében nagyon bizakodó vagyok, hiszen rengeteg információ került a birtokomba a mérkőzéssel kapcsolatban. Az első ilyen, hogy a Mets ténylegesen őrült hajrát kezdett, hiszen a legutóbbi 10 mérkőzésükből 6 alkalommal győzni tudtak és ezáltal egyre közelebb kerülnek a rájátszást érő helyhez. Ami biztos, hogy innentől kevés lehetőségük van a hibázásra és élni kell az ilyen mérkőzésekkel, mint a mostani. A másik érdekes tényező a kezdő dobók státusza, hiszen a hazai oldalon J. Hoffman (2-6), míg a vendégek részéről Noah Syndergaard (10-8) fog kezdeni. Noah mutatója sokkalta jobb, mint a riválisáé, ráadásul a vezetőség meghallgatta és teljesíti a hírek szerint Noah kérését. A kérés nem más, mint Nildo és Rivera elkapók játéka. Ami biztos, hogy az említett két játékossal remek eredményeket ért el eddig Noah és véleményem szerint most is képesek lehetnek kevés ponttal lehozni a mérkőzést.

A szimulációs adatok alapján több, mint 2 pontos favoritnak számítanak a vendégek.

Minden egyes pontra szüksége van a vendégeknek. (Fotó : Getty Images)

Az első mérkőzésből felesleges kiindulni szerintem, hiszen két hasonló kvalitású dobó mérkőzött meg egymással, ám a ma hajnali mérkőzésen már egy jóval gyengébb kvalitású dobó kezdett a hazaiaknál és ennek meg is lett az eredménye. A felállás most sokkalta jobb, hiszen a hazai oldalon valóban egy gyengébb képességű dobó kezd, ráadásul a vendégek a légütőkepésebb ütőkerettel érkeznek. A keretben B. Nimmo az egyedüli akinek 0,90-s hit mutatója van, rajta kívül viszont P. Alonso, M. Conforto, J. McNeil, R. Cano, J. Davis, A. Rosario és W. Ramos is 1,0 fölötti hit mutatóval rendelkezik. A hazai oldalon sincsenek gyenge ütőjátékosok, ám itt az 1,0 fölötti hit mutatóval rendelkező játékosok mindössze négyen vannak. Egy szó, mint száz győzelmi kényszerben vannak a vendégek. Jobb az ütőkeretük, a dobójátékosuk, ráadásul Noah kérésének megfelelően elég magabiztos “elkapókkal” fog felállni a csapat. Úgyhogy szerintem mindenképp érdemes favorizálni a vendégek sikerét és remélem, hogy nem lepnek meg a felek

Colorado Rockies – New York Mets Fogadási Határidő : 21:10
Tipp : New York Mets (Játékidő eredménye) Odds : 1,60 Tét : “B” kategória 5 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588

0