MLB : ARI Diamondbacks – CIN Reds – 04/11 02:10

Az Arizona hajnalban ismét a Cincinnati Reds ellen lép pályára és őszintén szólva egyáltalán nem várok sokat a hazaiaktól. A legutóbbi mérkőzésen a cseredobók kavarták meg az álló vizet, hiszen a hetedik inningig még pontot sem szerzett a hazai csapat, ellentétben a Cincinnati csapatával, akik addig szinte minden egyes játékrészben képesek voltak pontot/pontokat szerezni.

Várható végeredmény
46

A vendégek elég jó formának örvendnek és az első hét meccsükből hatot győzelemmel abszolváltak. Ezzel ellentétben a hazaiak mindössze két győzelmet könyvelhetnek el maguknak nyolc találkozó után. A mostani mérkőzésen J. Hoffman fog kezdeni a dombon a vendégek részéről, akivel már egyszer nyert a csapat, míg a hazaiaknál R. Smith fog kezdeni, akinek azért meggyűlhet a baja a vendégek ütőkeretével. A vendégek ütőkerete ugyanis elég erőteljes és Nick Castellanos, Jesse Winker, Mike Moustakas, Nick Senzel és Joey Votto komoly fejtörést okozhat. Ezen játékosok mindegyike a 1.0-s hit feletti mutatóval rendelkezik, ami annyit jelent, hogy a mérkőzések döntő többségében átlagosan egy bázist, illetve pontot ezektől a játékosoktól várhatunk. A hazaiak ütőkeretének összetétele igencsak beszédes, hiszen a legeredményesebb játékos az a David Peralta, akinek az átlagos hit mutatója 0.89-es értéket mutat. A csapatban rajta kívül a legtöbb játékos leginkább 0.7-0.6-os értékekkel rendelkezik és ebből is kiindulva a várható pontszámadatok alapján 6-4-es vendég sikerre van kilátás. Úgyhogy a fogadásom a vendégek sikerére vonatkozik, amit 2.5 egységgel ajánlok számotokra.

Predikció : 
CIN Reds (Győztes)
Odds: 1.74Tét: 2.5 egység

Fotó : espn.com