A héten folytatódnak a Magyar Kupa mérkőzései és immáron a nyolcaddöntőben küzdenek meg egymással a csapatok!
Kedd este egy városi derbi szemtanúi lehetünk, ugyanis a Vasas a Honvéd csapatát fogadja otthonában. Mivel egyik fél sem szerepel túl jól a 2022/2023-as kiírásban, így nagy kérdés, hogy melyikük fog jobban koncentrálni a kupában való szereplésre, de mivel a bajnokságban nem igazán megy a csapatoknak, így adott lehet az esély arra, hogy bizonyítsanak és minél jobb helyezést érjenek el a sorozatban. A Vasast Kondás Elemér irányítja és a rutinos tréner láthatóan a védelem megszilárdítására törekszik. Ennek megfelelően a 2022/2023-as szezonban elég kevés gólt kapott a csapata és véleményünk szerint ma is nagyon nehéz lesz feltörni ezt a védelmet. Ám a támadószekció továbbra is gyengélkedik és azért a bajnokságban 18 forduló alatt szerzett 14 gól mindenképp beszédes az angyalföldiek játékával kapcsolatban. A Honvédnál is hasonló a helyzet, ugyanis a támadósor esetükben is gyengén teljesít, ami egyébként a védelmükről is elmondható, így nem a véletlen műve, hogy jelenleg az NBI-ben ez a két csapat szerepel az utolsó, illetve utolsóelőtti helyen. Alapvetően mindkét csapat elfogadható eredményekkel nyitotta az évet, hiszen a Vasas a Fradi, illetve Puskás Akadémia ellen is képes volt pontot szerezni, ami valljuk be nem kis bravúr. A Honvéd viszont kikapott a szintén gyenge Újpesttől, majd a Kisvárda ellen 1-1-es remivel zártak, ami szintén a „meglepetések” közé volt sorolható. Mivel a Vasasnál látható egyfajta javulás, így mi nem tartjuk elképzelhetetlennek azt, hogy ma ők jussanak tovább, de mivel mindkét vezetőedző jelezte a mai találkozó előtt, hogy rotálni fogják a keretüket, így azért illik kellő fenntartással kezelni ezt a mai „ütközetet”. Remekül jelzik amúgy a bukmékerek szorzói is a mai találkozó esélyeit, hiszen a legtöbb helyen azonos oddsokon fogadhatunk a csapatok győzelmére, illetve a döntetlen szorzója is folyamatosan esik. Úgyhogy egy igazi fifty-fifty mérkőzés szemtanúi lehetünk!
LEGYÉL TE IS B&WTIPS-KÖZÖSSÉG TAGJA!
Ha szeretnéd a továbbiakban is megtekinteni a beharangozó ajánlásainkat, ill. szeretnél egy kiváló közösség része lenni és a külön erre a célra kialakított telegram chathez csatlakozni, akkor váltsd ki a b&wtips tagságodat! A b&wtips tagdíj egy évig érvényes és mindössze 2.999 Forintba kerül!

Magyar Kupa | FH: 19:00 |
Ezt várjuk a mérkőzéstől: Mindig nehéz egy kupameccsre fogadni, de látva azt, hogy a Vasas védelme egyre szilárdabb és tényleg két igencsak erős klub ellen a bajnokságban mindössze egy gólt kaptak, így joggal bízhatunk abban, hogy az amúgy gyengén teljesítő Honvéd ellen is képesek lesznek sokáig kapott gól nélkül kihúzni a meccset. Mivel mindkét támadószekció gyengén teljesített az idei kiírásban, így nem igazán tudunk abban bízni, hogy kiszakítják a gólzsák száját a csapatok. Persze a némileg felforgatott keretek eredményezhetnek egy több gólos ütközetet, ettől eltekintve mi a 3.0-ás ázsiai gól határt nagyon esélyesnek véljük, hiszen négy gól elég valószínűtlen az idei kiírásban látott mutatók, illetve eredmények alapján ebben a párosításban. Úgyhogy a gólokra fogadunk és az előbb említett 3.0-ás ázsiai határon az under opció mellett húzzuk be az x-et! Amennyiben számodra ismeretlen lenne az ázsiai piac, akkor ajánljuk figyelmedbe a cikkünket, ami egy részletes összefoglalást tartalmaz.
*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!
MÉRKŐZÉS | TIPP | odds: 1.50 |
---|---|
Vasas v Honvéd | 3.0 alatt (Összesített gólok – Ázsiai) |
Ajánlott tétegység |

A BET365 fogadóiroda a legnépszerűbb Magyarországon!
Bónusz: 15 000Ft Sportfogadás Kredit
(Maximum 15 000 Ft értékű befizetés után a bet365 fogadási krediteket ír jóvá a számládon.)
Amit érdemes tudni a Bet365-ről, hogy a világ egyik legmegbízhatóbb sportfogadó oldala. Szinte minden engedéllyel rendelkezik, amik az Európai Unió szabályozásában szerepelnek. A fogadóiroda magyar nyelven használható, illetve applikációval is rendelkezik.
Pozitívumok:
-A legmagasabb oddsok
-Élő közvetítés & bet365 app
-Ázsiai hendikep & cash out
-Fogadáskészítő
-Eseményekre frissülő promóciók
-Korai kifizetések
Negatívumok:
-Körülményes ügyfélszolgálat