LNB : Lyon-Villeurbanne – Monaco

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

A “gold” elemzéseink továbbra is kiválóan teljesítenek és remélem, hogy ma sem okozok csalódást. Jelen állás szerint 5/6-s mutatónk van és ma elméleti síkon ismét egy várhatóan sikeres opcióra sikerül fogadást kötni.


I Lyon-Villeurbanne – Monaco I

 

A mérkőzés előtt leszögezném, hogy sajnos ez a nyári kínálat bosszúsága, hogy alacsonyabb szorzókkal kell kalkulálni és jelen esetben is így kellett tennem. A Lyon kiválóan teljesített már az alapszakaszban is, hiszen 1. helyen végeztek és ennek megfelelően hiba nélkül hozták a rájátszás eddigi összes mérkőzését. Az első meccset kereken 10 ponttal nyerték meg a mai ellenfelükkel szemben, most pedig ismét adott a lehetőség számukra, hogy hazai publikum előtt begyűjtsék a győzelmet.

A szimulációs adatok alapján 78 – 75 a várható eredmény. Amely alapján egyértelmű, hogy szoros mérkőzésre van most kilátás. Gondolkoztam sokáig egy -2,5 pontos hendikepen, majd maradtam inkább a biztonságos “tipp” mellett.

Ma is izgalmas mérkőzést hozhatnak össze a csapatok, viszont most is egyértelmű favorit a Lyon! (Fotó : Getty Images)

Ami azt illeti, a hazai oldalon minden egyes játékos egészséges és játékra alkalmas állapotban. Jean-Charles, Slaughter, Kalnietis, Payne, Lighty ötös ma is bevethető. A vendégek részéről az amerikai játékosok mindegyike egészséges. Így a legvalószínűbb, hogy Buckner, Robinson, Jones trió játszani fog. Egy szó, mint száz a Lyon fantasztikus szezont futott és őrültség lenne most részükről, ha hazai pályán átadnák az előnyt a Monaconak. Az előző mérkőzésen két negyedet nyertek a hazaiak, majd az utolsó két negyedben döntetlennel zártak a csapatok. Most is szoros találkozóra számítok, ám nehezen tudok attól a tényezőtől elvonatkoztatni, hogy a Lyon a 2018/2019-s szezonban még nem szenvedett vereséget a Monacoval szemben. Úgyhogy remélem nem ma fog ez megtörténni és ismét nyerni tudnak a hazaiak!

Lyon-Villeurbanne – Monaco (20:45)
Tipp: Lyon-Villeurbanne (A mérkőzés győztese) odds: 1,50 “A” kategória Tét : 5 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588

0