L. Favre menesztése óta száguldó expresszként halad a Nice, akik ha így folytatják, akkor könnyedén a legjobb négybe találhatják magukat!
Szombat délután ugyan elég kellemetlen riválissal találkoznak a nizzaiak, hiszen a tizedik pozícióban álló Reims ellen fognak pályára lépni, de azért valljuk be, ma is reális lehet a sikerük, ha képesek ugyanazt a teljesítményt hozni, mint amit az előző napokban láthattunk tőlük. A Reims sincs rossz formában, ugyanis egy elveszített kupameccstől eltekintve, minden egyes tétmeccsükön képesek voltak 2023-ban pontot, vagy épp pontokat szerezni, úgyhogy egy remek kis rangadó szemtanúi lehetünk a francia bajnokságban is. A hiányzók esetében mindkét oldalon van pár játékos, aki sérülés, vagy edzői döntés miatt kihagyja a találkozót, így a Nice csapatában Atal, Bryan, Bulka, illetve Pepe, míg a vendégeknél Agbadou, Duparchy, Holm és Munetsi játékára nem számíthatnak a trénerek.
LEGYÉL TE IS B&WTIPS-KÖZÖSSÉG TAGJA!
Ha szeretnéd a továbbiakban is megtekinteni a beharangozó ajánlásainkat, ill. szeretnél egy kiváló közösség része lenni és a külön erre a célra kialakított telegram chathez csatlakozni, akkor váltsd ki a b&wtips tagságodat! A b&wtips tagdíj egy évig érvényes és mindössze 2.999 Forintba kerül!
Ligue 1 | FH: 17:00 |
Ezt várjuk a mérkőzéstől: A csapatok kiváló szereplése az utóbbi hetekben leginkább annak köszönhető, hogy mindkét tréner képes volt stabilizálni a védelmét és ennek meg is lett az eredménye. Persze mindkét fél gólerős támadósorokkal rendelkezik, ám az elmúlt hetek rangadóin nem ritkán fordult az elő, hogy kevés góllal zártak a csapatok. Az együttesek ráadásul nem is olyan rég találkoztak egymással, hiszen január 15-én egy 0-0-ás döntetlent értek el a 19. fordulóban, csak akkor a Reims volt a házigazda. Úgyhogy mi most is ezt tartjuk reálisnak, hogy ma is kevés gól szemtanúi lehetünk, így a fogadásunk itt is a 2.5 gól alatti opcióra vonatkozik! A favorizált opció esetében több fogadóiroda kínálatát is összehasonlítottuk és az egyik legmagasabb szorzót a GG.BET partnerirodánk kínálja!
*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!
MÉRKŐZÉS | TIPP | odds: 1.82 |
---|---|
Nice v Reims | 2.5 alatt (Összesített gólok) |
Ajánlott tétegység |

A GGBet sportfogadási iroda kezdetben az esport piacra specializálódva jelent meg Magyarországon, de azóta a magyarországi ügyfelek is teljes egészében elérhetik a sportfogadási kínálatukat.
Bónusz: 40 000Ft Sportfogadás Bónusz
(40 000 Ft értékig 100%-os első befizetési bónuszt kínál a GGbet az új magyar ügyfeleinek!)
Speciális Bónusz:
100%-os első Bónusz
(2 000 Ft – 20 000 Ft között)
125%-os második Bónusz
(20 400 Ft – 80 000 Ft között)
150%-os harmadik Bónusz
(80 500 Ft – 400 000 Ft között)
Sportfogadás 20% pénzvisszatérítés
(Foci- és teniszfogadásokra érvényes. Legalább 4000 Ft-os befizetés szükséges hozzá. A legnagyobb cashback összege 80 000 Ft. Legalább hármas gyűjtőfogadásra is érvényes 2,60. összesített odds mellett.)
A temérdek bónuszajánlatuk miatt az új ügyfeleknek megfelelő választás lehet. Folyamatosan tesznek közzé újabbnál-újabb lehetőségeket, amelyeket igencsak kedvező feltételek mellett kínálnak a fogadók számára. Ami óriási pozitívum a fogadóirodával kapcsolatban, hogy magasan veri a Magyarországon legnépszerűbb bukmékerek szorzóit, így a bet365, vagy unibet kínálatában megtalálható oddsok, szinte minden esetben alacsonyabb értékekkel rendelkeznek. Az egyedüli hátránya az irodának, hogy nincs keresője, ami miatt kell némi tapasztalat, hogy melyik országban, illetve bajnokságban kell megkeresni a fogadni kívánt mérkőzést, ám ha ebbe belerázódsz, akkor az egyik kedvenc fogadóirodád lehet a GG.BET. A jelenlegi értékeléseink alapján ezt az irodát tartjuk a legjobbnak, amit leginkább a magas szorzóknak, illetve széles kínálatának köszönhet az iroda!
Pozitívumok:
-Az egyik legmagasabb szorzók itt találhatóak meg!
-Rengeteg bónusszal rendelkeznek!
-Választékos sport és fogadási piac!
-Ázsiai hendikep
-Segítőkész ügyfélszolgálat
Negatívumok:
-Gyorsan széteső szorzók
-Nincs a bet365, vagy unibeten megtalálható mérkőzés keresőjük. Tehát manuálisan kell megkeresned a mérkőzéseket.
Befizetési lehetőségek:
-Visa bankkártyás befizetés
-Maestro bankkártyás befizetés
-Mastercard bankkártyás befizetés
-Paysafecard
-Skrill és Neteller
-Sofort/Karna és Rapid Transfer (banki átutalás).
A fogadóiroda a fentiek mellett lehetővé teszi a kriptopénzes bankolást is. Az elfogadott kriptopénzek: BTC, ETH, LTC, Tether.
Kifizetési lehetőségek:
A GGBET kifizetéséhez ugyanúgy, mint a többi fogadóirodánál, majd meg kell adnod a saját neved, a születési és a lakcímadataid, valamint egy SMS-ben kapott kóddal meg kell erősítened a telefonszámod.
-A paysafecard nem működik kifizetésre is.
-Nem teljesítenek Mastercard kifizetést hitelkártyára. Amennyiben Mastercarddal fizettél be, a pénzkivételhez egy másik módot kell igénybe venned. pl. banki átutalás
-Egy felhasználó havonta max 20 000$ értékben kérhet kifizetést.
-Egy tranzakció értéke 9000$-ban van limitálva.