b&wtips®

Sport- és adatelemzés! A sportfogadás nálunk kezdődik!

Ligue 1: Gólokban lehet az “érték” a Lens-Troyes párharcon!

Ismét győzelmet ünnepelhet a Lens csapata! (Fotó: Getty Images)

2022-09-09332

A Ligue 1 hetedik fordulójának nyitómérkőzésén a Lens és a Troyes csapatai mérik össze az erejüket! 

A szezon elején nem kis meglepetéseket ér el a hazai együttes, ugyanis a Lens az előző hat fordulóban 4-2-0-ás mérleggel rendelkezik és ez a teljesítmény a harmadik pozícióig repítette az együttest. Ez pedig azért is érdekes tényező, mert több nehezebb ellenféllel is megmérkőzött már a csapat, mint például a Monaco, akiket 4-1-re vertek meg, de egy héttel később a Rennes csapatát is felülmúlták hazai pályán. Nagy kérdés persze, hogy meddig tart ki ez a kiváló széria a hazaiak esetében, de ma is egy olyan ellenféllel találkoznak, akik ellen összejöhet a győzelem. A Troyes ugyanis elég nehezen pörgött fel az első három fordulóban, ám ezt követően ők is szállítani kezdték az eredményeket. Nyerni tudtak az Angers, illetve Monaco csapatai ellen, míg az előző fordulóban a Rennes ellen értek el 1-1-es döntetlent. Ami szintén megfigyelhető a csapatok esetében, hogy elég sok gólt szereztek hat forduló alatt. A Lens jelenleg 15:7-es, míg a Troyes 11:14-es gólkülönbséggel áll. 

Lens - TroyesFogadási határidő: 21:00

Ugyan mindkét csapatban van pár sérült, de a lehetőségekhez mérten így is a legjobb kezdőcsapatok kerülhetnek a pályára. A Lens győzelmében nem látunk fantáziát, mert a legtöbb bukméker 1.40-1.50 közötti szorzókat kínál a hazaiak sikerére. Ez pedig akár csapda is lehet, ugyanis a Troyes egyre jobb formában van és azért az előző fordulókban ők is képesek voltak egy-egy jobb kvalitású csapat ellen pontot szerezni. A 2022-es évben már találkoztak a csapatok egymással és akkor 3-1-re nyert a Lens. Kíváncsian várjuk ezt a mérkőzést is, de elnézve a csapatok védelmeinek teljesítményét, ill. a támadósorok gólképességét, bizony itt az érték és a lehetőség a gólokban van. Ezért a gólváltásra kötünk fogadást, ami a csapatok szezonbeli meccsein szinte minden alkalommal “zöldült”. A favorizált opció esetében több fogadóiroda kínálatát is összehasonlítottuk és az egyik legmagasabb szorzót az GGBET partnerirodánk kínálja!

Tipp: Igen (Mindkét csapat szerez gólt)
odds: 1.80

*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!

A GGBet sportfogadási iroda kezdetben az esport piacra specializálódva jelent meg Magyarországon, de azóta a magyarországi ügyfelek is teljes egészében elérhetik a sportfogadási kínálatukat.

Bónusz: 40 000Ft Sportfogadás Bónusz 
(40 000 Ft értékig 100%-os első befizetési bónuszt kínál a GGbet az új magyar ügyfeleinek!)

Az egyik vezető e-sport bukméker, amely leginkább Magyarországon a covid idején lett közismert. Temérdek bónusz ajánlattal rendelkezik a szolgáltatás és ezért is ajánljuk az irodát számodra.  Az e-sporton kívül 2022-ben már szinte minden sportágra köthetsz a GGBeten fogadást és emiatt egyre népszerűbb szolgáltatónak bizonyul ez a fogadóiroda Magyarországon is!

Speciális Bónusz:
100%-os első Bónusz 

(2 000 Ft – 20 000 Ft között)
125%-os második Bónusz 
(20 400 Ft – 80 000 Ft között)
150%-os harmadik Bónusz 
(80 500 Ft – 400 000 Ft között)

Pozitívumok:
-Magas szorzók
-Rengeteg bónusz
-Választékos sport és fogadási piac
-Ázsiai hendikep
-Segítőkész ügyfélszolgálat

Negatívumok:
-Gyorsan széteső szorzók

4/5

Előfizetéseink

GONDOLKODJ HOSSZABB TÁVON, HISZEN A SPORTFOGADÁS NEM SPRINT, HANEM EGY MARATON!

Havi
Éves
PRÉMIUM SZOLGÁLTATÁS
9999
Ft/hónap
PRÉMIUM "TICKET" SZOLGÁLTATÁS
9999
Ft/hónap
PRÉMIUM "GOLD" SZOLGÁLTATÁS
11999
Ft/hónap
NAGY TÉTES SZOLGÁLTATÁS
14999
Ft/hónap
PRÉMIUM "FULL PACK"
29999
Ft/hónap
"TÍZ PERCES" Szolgáltatás
49999
Ft/örökös tagság

Kövess minket!

Próbáld ki a mobil applikációnkat, illetve kövess minket a közösségi felületeinken keresztül is! Légy mindig naprakész és válj b&wtips rajongóvá!!

MOBIL APPLIKÁCIÓ

Az applikáció a google play áruházban érhető el és több száz felhasználója van már!

Telegram csatorna

Az alkalmazás segítségével  szinte másodperceken belül értesülhetsz a velünk kapcsolatos információkról!

Közösségi MÉDIA

0
%d bloggers like this: