Liga Portugal 2. : Penafiel – Chaves – 11/09 20:45

A hétfői kínálatból a prémium elemzésen kívül egy mérkőzésben láttunk még fantáziát. A találkozó egy portugál bajnoki lenne és két olyan csapat mérkőzését láthatjuk, akik eddig igencsak bőkezűen szórták a gólokat. A hazaiak nyolc mérkőzést követően tizennégy, míg a vendégek tizenkét találatnál tartanak.

xG (várható gólszámadat)
1.421.11
Várható végeredmény : 1-1

A várható gólszámadatok alapján látható, hogy mindkét fél 1.0-ás határ fölött mozog és ebből kifolyólag reális érték lehet a gólváltás, mint opcióban. Megfigyeltük közelebbről is a csapatok teljesítményeit, ráadásul megnéztük a felek közösségi felületeit és nem találtunk arról információt, hogy a mai meccset bármilyen kulcsfontosságú játékos hiányában játszanák le. A hazaiak eddig minden hazai meccsükön képesek voltak gólt szerezni, illetve egy találkozót leszámítva rendre gólváltással is zártak, míg a vendégek öt idegenbeli túrát egyetlen egyszer tudtak le kapott gól nélkül és mindössze egyszer nem rúgtak gólt, de ezt egyébként a kupában hozták össze. Egyszóval mindenképp van érték a gólváltásban és mi egy alacsonyabb téttel ugyan, de bátran ajánljuk ezt a mérkőzést a hétfői szűk kínálatból!

Predikció : 
Igen (Mindkét csapat szerez gólt)
Odds: 1.83

Fotó : gettyimages