b&wtips®

Sport- és adatelemzés! A sportfogadás nálunk kezdődik!

LaLiga2: Vagy így, vagy úgy, de nyerni kell a Granadának!

Idén a feljutás a cél a Granadánál! (Fotó: Getty Images)

2022-08-29495

A spanyol másodosztályban eddig mindkét mérkőzését megnyerte a Granada, egyszóval a várakozásoknak megfelelően teljesített a csapat..

A harmadik fordulóban a Villarreal B csapatával játszanak és ami már rögtön kijelenthető a találkozóval kapcsolatosan, hogy amíg a Granada a feljutásra pályázik idén, addig a Villarreal B, leginkább a bennmaradásra pályázhat. A Transfermarkt adatai alapján látható, hogy a hazai együttes kerete az egyik legértékesebb a bajnokságban és nem a véletlen műve az, hogy esélyesként számolnak velük idén. Persze így is vannak olyanok akik könnyedén megnehezíthetik a hazaiak dolgát a jövőbeli célokat tekintve, de a bajnoki rajtot elég jól kapták el a Granada játékosai. Az említett oldalon egyébként megtalálható a Villarreal B keretének az értéke is és ez alapján kijelenthetjük, hogy nem csak az idénybeli célok között van nagy különbség, de a keretértékek között is óriási a differencia. Amíg a Granada keretértéke 44.6 millió euró, addig a Villarreal B csapatának értéke 17 millió eurót ér.

Granada - Villarreal BFogadási határidő: 20:00

Ezen a találkozón egyetértünk a bukmékerekkel, hiszen a legtöbb fogadóiroda egyértelmű esélyesként kezeli a hazaiakat. A Granada alapvetően jól hangolt a bajnoki rajtra, hiszen a felkészülési szezonban nyerni tudtak a Linares és Almeria ellen is, míg a legutolsó meccsén a Malaga ellen remiztek. Ezután viszont az UD Ibiza, illetve Racing Santander ellen is 2-0-ás magabiztos győzelmet ért el az együttes. A Villarreal B kerete sem nyitott rosszul. Az első körben a Racing Santandert ők is 2-0-ra verték meg, majd jött az Eibar elleni fiaskó, ahol 2-2-es döntetlennel zártak. Egy szó, mint száz, kíváncsian várjuk ezt a mérkőzést, de így előzetesen minden a hazai győzelem mellett szól és bízunk benne, hogy a papíron jóval erősebb kerettel rendelkező Granada egy újabb győzelmet zsebel be a bajnokságban! 

Tipp: Granada (1×2)
odds: 1.60

*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!

Előfizetéseink

GONDOLKODJ HOSSZABB TÁVON, HISZEN A SPORTFOGADÁS NEM SPRINT, HANEM EGY MARATON!

Havi
Éves
PRÉMIUM SZOLGÁLTATÁS
9999
Ft/hónap
PRÉMIUM "TICKET" SZOLGÁLTATÁS
9999
Ft/hónap
PRÉMIUM "GOLD" SZOLGÁLTATÁS
11999
Ft/hónap
NAGY TÉTES SZOLGÁLTATÁS
14999
Ft/hónap
PRÉMIUM "FULL PACK"
29999
Ft/hónap
"TÍZ PERCES" Szolgáltatás
49999
Ft/örökös tagság

Kövess minket!

Próbáld ki a mobil applikációnkat, illetve kövess minket a közösségi felületeinken keresztül is! Légy mindig naprakész és válj b&wtips rajongóvá!!

MOBIL APPLIKÁCIÓ

Az applikáció a google play áruházban érhető el és több száz felhasználója van már!

Telegram csatorna

Az alkalmazás segítségével  szinte másodperceken belül értesülhetsz a velünk kapcsolatos információkról!

Közösségi MÉDIA

0
%d bloggers like this: