Kövess minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Telegram

LaLiga: Nagyon kellene a győzelem a Realnak!

Szombaton a 16. fordulóval folytatódik a spanyol bajnokság és a bajnoki címre pályázó Real Madrid a Villarreal ellen lép pályára!

A „királyi gárda” idén is remek formának örvend, ám az ősi rivális FC Barcelona jelenleg a jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti a bajnokságot. A felek fej-fej mellett haladnak a 2022/2023-as kiírásban és mindkét csapatnak 12 győzelme, 2 döntetlenje, illetve 1-1 veresége van. Egyszóval minden egyes mérkőzésnek óriási tétje van, hiszen ilyen kiélezett versenyhelyzetben minden találkozón jól jönnek a begyűjtött pontok. A Realra viszont nem vár könnyű feladat ma, hiszen a hetedik helyen álló Villarreal ellen lépnek pályára, akik a liga egyik legjobb védekezését hozták össze az előző 15 fordulóban és vélhetően elég nehezen fog sikerülni feltörni Benzemáéknak ezt a védelmet. Mindkét együttes egyébként elég jó formában van, több mérkőzést is játszottak a vb-szünet óta és a látottak alapján elég szoros csörte alakulhat ki ma! Idén még nem találkoztak a felek, de az előző kiírásban két 0-0-ás döntetlennel zártak, ami egyébként kellően megalapozza azt a tényezőt, hogy ma a fogadóirodák is kételkednek a Real Madrid győzelmébe, hiszen a legtöbb helyen 2.05-2.15 körüli szorzókat láthatunk a vendég sikerre. A mai mérkőzést a hazaiaknál Lo Celso, a vendégeknél pedig D. Carvajal, M Diaz és A. Odriozola hagyja ki sérülés miatt.

LEGYÉL TE IS B&WTIPS-KÖZÖSSÉG TAGJA!

Ha szeretnéd a továbbiakban is megtekinteni a beharangozó ajánlásainkat, ill. szeretnél egy kiváló közösség része lenni és a külön erre a célra kialakított telegram chathez csatlakozni, akkor váltsd ki a b&wtips tagságodat! A b&wtips tagdíj egy évig érvényes és mindössze 2.999 Forintba kerül!


Villarreal – Real MadridFogadási határidő: 16:15

Nem vár egyszerű meccs a Realra, de ha versenyben akarnak maradni a bajnoki címért folytatott csatában, akkor ma is „kötelező” pontot szerezniük. Nagy kérdés, hogy a Villarreal védelmet sikerül-e ma feltörni, de véleményünk szerint a mostani Realban benne van minden, amivel megoldható lehet ez a feladat. Ugye elől szinte minden kulcsjátékos bevethető, ami miatt lehet bízni a Real gól(ok)ban. A Villarreal persze lehet kellemetlen ellenfél, de a támadósoruk nem túl erős és erről tanúskodik a 17 szerzett góljuk is. Egy szó, mint száz, a találkozón mi a Real pontszerzésére fogadunk és a döntetlen nélküli fogadási piacon a vendégek győzelmét húztuk be! A favorizált opció esetében több fogadóiroda kínálatát is összehasonlítottuk és az egyik legmagasabb szorzót az GGBET partnerirodánk kínálja!

Tipp: Real Madrid (Nincs fogadás döntetlenre)
odds: 1.57

*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!

A GGBet sportfogadási iroda kezdetben az esport piacra specializálódva jelent meg Magyarországon, de azóta a magyarországi ügyfelek is teljes egészében elérhetik a sportfogadási kínálatukat.

Bónusz: 40 000Ft Sportfogadás Bónusz 
(40 000 Ft értékig 100%-os első befizetési bónuszt kínál a GGbet az új magyar ügyfeleinek!)

Az egyik vezető e-sport bukméker, amely leginkább Magyarországon a covid idején lett közismert. Temérdek bónusz ajánlattal rendelkezik a szolgáltatás és ezért is ajánljuk az irodát számodra.  Az e-sporton kívül 2022-ben már szinte minden sportágra köthetsz a GGBeten fogadást és emiatt egyre népszerűbb szolgáltatónak bizonyul ez a fogadóiroda Magyarországon is!

Speciális Bónusz:
100%-os első Bónusz 

(2 000 Ft – 20 000 Ft között)
125%-os második Bónusz 
(20 400 Ft – 80 000 Ft között)
150%-os harmadik Bónusz 
(80 500 Ft – 400 000 Ft között)

Pozitívumok:
-Magas szorzók
-Rengeteg bónusz
-Választékos sport és fogadási piac
-Ázsiai hendikep
-Segítőkész ügyfélszolgálat

Negatívumok:
-Gyorsan széteső szorzók

4/5

Kövess minket!

PRÓBÁLD KI A MOBIL APPLIKÁCIÓNKAT, ILLETVE KÖVESS MINKET A KÖZÖSSÉGI FELÜLETEINKEN KERESZTÜL IS! LÉGY MINDIG NAPRAKÉSZ ÉS VÁLJ B&WTIPS RAJONGÓVÁ!!

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: