LaLiga : Getafe – Atletico Madrid – 03/13 21:00

2021-03-13 0 By betandwintipps

A mai nap utolsó elemzése a Getafe – Atletico Madrid mérkőzésre vonatkozik. Nem nagyon értem továbbra sem a fogadóirodákat, de köszönöm szépen élek a lehetőséggel. Amennyiben egy Real Madrid, vagy FC Barcelona szerepelne ma a Getafe ellen, akkor szerintem egy 1.40-1.50-es odds szemtanúi lehetnénk, de valamiért nem képesek azzal számolni az irodák, hogy ez az Atletico idén a bajnoki címért harcol. A vendégek előző meccsén gyönyörű profitra tettünk szert, ugyanis a Bilbao elleni mérkőzésen a sikerükkel, illetve a 2-1-es végeredménynek köszönhetően két opciónk is “zöldült”, ma pedig azzal a Getafeval találkoznak, akik pocsék formának örvendnek, kimondottan nem is most kellene nekik pontot szerezni és szerintem nem is fogja úgy odatenni magát a csapat.

xG (Várható gólszámadat)
0.571.66
Várható végeredmény : 0-1

 

Az Atletico idén sokat változtatott a stratégiáján és Simeone védekező felállását egy három védős rendszerre váltotta, ami oda vezetett, hogy az egyik legtöbb gólt szerezték a vendégek. Persze ehhez kellett egy L. Suarez, aki továbbra is megállás nélkül ontja a gólokat, de mindenképp érdekes tényező, hogy a csapatnak mennyire fekszik a mostani stratégia. Persze nem szabad megfeledkezni arról, hogy a következő héten a Bajnokok Ligájában fog pályára lépni a vendég együttes, de úgy vélem, hogy a bajnokságbeli pontszerzés ma mindent felül fog írni. A Getafe az utóbbi tíz mérkőzéséből hatot elbukott, ezzel ellentétben az Atletico egy kisebb hullámvölgyet leszámítva hat mérkőzést győzelemmel abszolvált. A vendégek továbbra is remek védekezéssel bírnak és ez mindenképp fejtörést okozhat a Getafe támadóinak, akik elég gólképtelenek voltak az utóbbi időkben, ráadásul az Atletico Madrid ellen az utóbbi mérkőzéseken egyszerűen képtelenek voltak gólt/gólokat szerezni. Egy szó, mint száz a liga egyik legpocsékabb támadósora találkozik a liga legjobb védelmével, ahol formailag és a bajnokságbeli pozíciók alapján is óriási különbség van a felek között. Mivel az Atletico Madrid számára fontos a bajnokság és elég messze van még az a Bajnokok Ligája mérkőzés, így bízom benne, hogy kiadnak mindent magukból a vendégek és ismét nyerni tudnak. A kínált 1.90-es szorzóval én mindenképp élek, úgyhogy a vendégek sikerére ajánlok fogadást!

Predikció : 
Atletico Madrid (1×2)
Odds: 1.90Tét: 2.5 egység

Fotó : Getty Images