LaLiga : Eibar – Real Madrid – 12/20 21:00

2020-12-19 0 By betandwintipps

A LaLiga 14. fordulójához érve kijelenthető, hogy a rosszabb teljesítmények után a Real Madrid végre “elkapta a fonalat” és rendre győzelemmel zár. A mai riválisa az a bizonyos Eibar lesz a csapatnak, akik idén 3-6-4-es mutatóval rendelkeznek és ugyan nagyon gyengén teljesít a támadósoruk, a védekezésük viszont ezt ellensúlyozza, hiszen az egyik legkevesebb gólt kapta az idei kiírásban a hazai csapat.

xG (várható gólszámadat)
0.651.67
Várható végeredmény : 0-1

 

A vendégeknek égető szükségük van a pontokra és látva azt, hogy végre megy nekik a játék, vélhetően ezzel együtt fognak érkezni az eredmények is. Az Eibar egy verhető ellenfél, ráadásul az előző években rendre győzelmet ért el a “királyi gárda” ellenük. Hogy az előző szezont említsük oda-vissza 4-0 és 3-1-es győzelmet aratott a madridi csapat. Az Eibar otthon egyébként még idén nem szerzett győzelmet és ez azért is érdekes tényező, mert a Real idén leginkább idegenben bizonyult hatékonynak. Egy szó, mint száz a várható gólszámadatok alapján egy kevés gólos mérkőzésre van kilátás, ám ismerve azt, hogy a Real Madrid formailag egyre jobb a bajnokságban, ráadásul K. Benzemára továbbra is számíthatnak a vendégek, így vélhetően most is győzelemmel tudják abszolválni az Eibar elleni mérkőzést. Mivel Ramos is visszatért a sérüléséből, így a védelem is kiegészült és elég jól teljesít a spanyol védő visszatérése óta. Ezzel ellentétben az Eibar kerete egyre hiányosabb, hiszen a koronavírus és a sérülések miatt több játékos is hiányzik, így ténylegesen minden adott ahhoz, hogy a vendégek nyerjenek. A fogadásunk ezért a vendégek sikerére és a 4.5 gól alatti opcióra vonatkozik, amit bet365-ön az 5 gól alatti fogadásként ajánlott megfogadni a fogadáskészítőben.

Predikció : 
Real Madrid + 4.5 alatt (1×2 + Összesített gólok)
Odds: 1.80Tét: 2.5 egység

Fotó : Getty Images