LaLiga : Barcelona – Villarreal – 21:00

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

A LaLiga 6. fordulójában a Barcelona és a Villarreal néz szembe egymással. Ami azt illeti a két csapat szinte fej-fej mellett halad idáig, ám most a hazaiak megelőzhetik a riválisukat a tabellán egy esetleges győzelem esetén.



Mindenképp izgalmas ez a párosítás, egyrészt azért, mert a katalánok nem nyújtottak eddig maradandó teljesítményt, bár ennek egyik legnagyobb okozója, hogy több mérkőzésen sem Messi, sem Suarez nem lépett pályára. A mostani felállás viszont jóval többet tartogathat magában, hiszen Messi immáron felépült és mellette az uruguayi támadótársa is játékra alkalmas állapotban. Ami a vendégeket illeti érdemes lesz követni a csapatot egész szezon során, hiszen Cazorla, Iborra,Gomez, Anguissa és Moreno remek formában vannak. Utóbbi 5 gólnál tart már, míg Cazorla és Gomez is már 2 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját

A gólszámadatok alapján szoros mérkőzésre lehet számítani, hiszen 2,33, illetve 2,01 a két csapat mutatója, ami akár egy 4-5 gólos mérkőzésre is enged következtetni.

Vajon hazai pályán megnyeri a Villarreal elleni mérkőzését a Barcelona?! (Fotó : Getty Images)

 Ami biztos, hogy a hazai publikum éhezik a sikerre, főleg úgy, hogy hétvégén nagy meglepetésre kikapott a Granada vendégeként a katalán együttes. A Villareal egyedüli vereségét a Levante ellen szenvedte el, ám érdekes tényező az is, hogy az együttes minden egyes mérkőzésén gólt szerzett, sőt a Real Madrid ellen 2-2-s döntetlent értek el. Ennek a mérkőzésnek a pikantériája, hogy a “királyi gárda” szinte a legjobb csapatával érkezett és a védelemben Varane, Ramos, Carvajal is szerepet kapott, ennek ellenére 2 gólt is szerzett a Villareal, hála Gomez és Moreno góljainak. A mostani mérkőzésen véleményes lesz a Barcelona védősora, hiszen Semedo, Pique mellett Lenglet és Firpo kaphat szerepet, és az a bizonyos baloldali védelem gyengén szerepelhet. Ez mindenképp egy sebezhető pont a Barcelona védelmét tekintve. Úgyhogy egy izgalmas mérkőzésre van kilátás, ahol a gólváltás és egy gólokban gazdag mérkőzés reális opció lehet. A két együttes legutóbb 4-4-s döntetlent ért el egymással, bár ilyen eredményekből sokszor felesleges levonni bármit is, ám mindenképp bizakodásra adhat okot, hogy a vendégek eddig mindig gólt szereztek és vélhetően ma is megzörgetik a riválisuk hálóját. Ami szintén előjel a mérkőzés előtt, hogy a vendégek eddig 4 alkalommal zártak 2,5 gól felett, míg a Barcelona 3 alkalommal tette meg ezt 5 fordulót követően. Előbbinek 4,0, míg a katalánoknak 4,2 a gól/mérkőzés mutatója.

Barcelona – Villarreal Fogadási Határidő : 21:00
Tipp : Igen + Több, mint 2,5 gól (Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám összesített) Odds : 1,75

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588

0