b&wtips®

Sport- és adatelemzés! A sportfogadás nálunk kezdődik!

Konferencia Liga: Ezt a tippet hiba lenne kihagyni a DAC meccsén!

Remek formának örvend a DAC! (Fotó: Getty Images)

Szerdán a DAC a román FCSB csapatát fogadja hazai pályán a Konferencia Ligában!

A DAC eddig remek szezont fut és a Konferencia Ligában a Cliftonville és a Vikingur ellen oda-vissza minden meccsét megnyerte a csapat, a bajnokságban pedig két győzelem és egy döntetlen az együttes mérlege. Ennek ismeretében a dunaszerdahelyi játékosok duzzadhatnak az önbizalomtól. A mai rivális ráadásul nincs is kirobbanó formában, ugyanis a román csapat a hazai bajnokságban két döntetlennel és egy vereséggel nyitott. Míg a Konferencia Ligában a Szaburtalo Tbiliszi ellen az odavágón 1-0-ás vereséget szenvedtek, míg hazai pályán mindössze a hajrában sikerült kiharcolni a továbbjutást az FCSB csapatának. A Transfermarkt adatai alapján a románok kerete háromszor olyan drága, mint a hazaiaké és talán erre is alapoznak a fogadóirodák, hiszen a mai találkozón a vendég győzelemre nagyobb esélyt látnak a bukik.

Nem lesz ez a mai egy sétagalopp a DAC számára, viszont olyannyira egyben van jelenleg a csapat, hogy akár a továbbjutás is meglehet számukra! Ehhez a mai mérkőzésen ki kell harcolni a győzelmet, hiszen Romániában nagyon nehéz meccs fog várni a dunaszerdahelyi játékosokra. Ettől eltekintve joggal bizakodhatnak a hazaiak, hiszen a formájuk eddig szinte makulátlan, míg a románokról tudhatjuk, hogy a bajnokságban még nyeretlenek és azért az első Konferencia Liga meccsükön sem tudtak maradandót alkotni. A DAC a Konferencia Liga meccsein eddig hengerelni tudott és véleményünk szerint hazai pályán ma egy remire legalább jók lehetnek. Úgyhogy élünk a lehetőséggel és a fogadóirodákkal szembe megyünk, hiszen a DAC +0.5-ös ázsiai hendikepjét favorizáljuk, ami ugye egy esetleges döntetlen esetén is már nyereséget hoz számunkra! Amennyiben számodra ismeretlen lenne az ázsiai piac, akkor ajánljuk figyelmedbe a cikkünket, ami egy részletes összefoglalást tartalmaz.

Tipp: DAC +0.5 (Ázsiai hendikep)
odds: 1.60

*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!

Előfizetéseink

GONDOLKODJ HOSSZABB TÁVON, HISZEN A SPORTFOGADÁS NEM SPRINT, HANEM EGY MARATON!

Havi
Éves
PRÉMIUM SZOLGÁLTATÁS
9999
Ft/hónap
PRÉMIUM "TICKET" SZOLGÁLTATÁS
9999
Ft/hónap
PRÉMIUM "GOLD" SZOLGÁLTATÁS
11999
Ft/hónap
NAGY TÉTES SZOLGÁLTATÁS
14999
Ft/hónap
PRÉMIUM "FULL" PACK
29999
Ft/hónap

Kövess minket!

Próbáld ki a mobil applikációnkat, illetve kövess minket a közösségi felületeinken keresztül is! Légy mindig naprakész és válj b&wtips rajongóvá!!

MOBIL APPLIKÁCIÓ

Az applikáció a google play áruházban érhető el és több száz felhasználója van már!

Telegram csatorna

Az alkalmazás segítségével  szinte másodperceken belül értesülhetsz a velünk kapcsolatos információkról!

0
%d bloggers like this: