Kézilabda EB: Oroszország – Románia ötletadó

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

Ma is jelentkezik az ötletadó rovatunk és ismét egy kézilabda mérkőzéssel készültünk a közösségünk tagjainak. Összességében eddig gyönyörű profitot érhetett el az, aki csak az ötletadó ajánlásokkal kalkulált, hiszen 10 megosztásból 9 alkalommal profitáltunk..


I Oroszország – Románia I

A találkozóra rövid értékeléssel érkezünk. Az oroszok óriási előnnyel várják a találkozót, hiszen volt a mai találkozóig 4 napnyi pihenőjük. A svédek ellen ugyan pályára léptek, de félgőzzel tették meg ezt, illetve a kulcsfontosságú játékosaikat tudták pihentetni. Na most a románok esetében két dolog is kulcsfontossággal bír, hiszen végig kiélezett párharcot kellett vívniuk, illetve ellenünk is végig küzdős, hajtós mérkőzést láthattunk a felektől. A másik fontos tényező pedig a román klasszis Neagu kiesése, akinek a játékával átlagban 8-9, akár 10 gólra is számíthatott a román együttes. Na most óriási kérdés , hogy hat ez a román csapatra, hiszen ő olyan játékos, aki a nehezebb pillanatban felkarolta az együttest és vitte a hátán őket. A magyarok ellen egyből megérezhető volt a hiánya , pedig 4 gólos előnyről felállt a csapat pillanatok alatt, viszont ahogy kiesett könnyek mellett, szinte egy teljesen kifordult válogatottat láthattunk. Úgyhogy nincs egy Neagu, illetve fáradtabb jóval a román csapat, ezért mi úgy érezzük, hogy mint mentálisan, mint erőnlétben az oroszok jobbak lesznek ami egy 4-5, de akár több gólos sikert is eredményezhet a találkozón. Ami ráadásul kulcstényező még, hogy az oroszok oldaláról Vyakhireva biztosan játszani fog, aki hasonló kaliber, mint Neagu. Úgyhogy az oroszoknak áll a zászló!

Oroszország – Románia (17:30)
Tipp:Oroszország – 3,5 gól (Hendikep -3,5) odds: 1,65 Ötletadó: max. 1 egység

Sok sikert és szerencsés napot!

Ezek a meglátások nem tartoznak a “prémium szolgáltatásunkhoz”, döntő többségben ezeket a mérkőzéseket “ajánlásokként” osztjuk meg az olvasóinkkal. Személyes vélemények, illetve kisebb “elemzések” találhatóak a cikkek döntőrészében. Ezen tartalmak tehát sem prémium, sem ingyenes szolgáltatásunk részeként nem tekinthetőek.

0