A téli szünet után folytatódik a belga bajnokság is, amely megannyi nyertes tippet hozott számunkra a 2022-es évben. Bízunk benne, hogy idén is rengeteg nyertes fogadást fogunk tudni felmutatni ebből a bajnokságból és a szombati kínálatból a Cercle Brugge – Westerlo párharcot szemeltük ki!
Remek kis csörte les ez, hiszen mindkét csapat szeretne a nemzetközi kupaszereplést érő helyen végezni és erre valljuk be minden esélyük adott. A „kis” Brugge idén is nagyon kellemetlen rivális, kőkeményen védekeznek, a kontrákból pedig életveszélyesek és legfőképp hazai környezetben képesek a pontszerzésekre. Ha a Cercle hazai mutatóit vesszük, akkor látható, hogy a legutóbbi 8 lejátszott meccsükből mindössze 1 alkalommal szenvedtek vereséget. A Westerlo ellen viszont fel lesz adva a lecke számukra, hiszen a ligában az egyik legnyíltabban támadnak a vendégek. Nagyon gólerős csapatról beszélünk esetükben is, ám a favorizált taktikának köszönhetően rengeteg gólt kaptak és ha az élmezőny mutatóit vesszük számításba, messze ők kapták a legtöbb találatot. Hogy ez a nyílt támadójáték mennyire lesz jó ötlet a Cercle Brugge ellen?! Remek kérdés.. Hiszen a hazaiak kimondottan a kontrajátékra szeretnek berendezkedni, de számunkra ez akár kapóra is jöhet! A mai mérkőzést a Brugge csapatában David és Utkus sérülés, míg Deman eltiltás miatt hagyja ki. A vendégek pedig E. Daci játékára nem számíthatnak!
LEGYÉL TE IS B&WTIPS-KÖZÖSSÉG TAGJA!
Ha szeretnéd a továbbiakban is megtekinteni a beharangozó ajánlásainkat, ill. szeretnél egy kiváló közösség része lenni és a külön erre a célra kialakított telegram chathez csatlakozni, akkor váltsd ki a b&wtips tagságodat! A b&wtips tagdíj egy évig érvényes és mindössze 2.999 Forintba kerül!

Cercle Brugge – Westerlo | Fogadási határidő: 18:15 |
Összességében egy nagyon izgalmas meccsre számítunk itt és ismerve a csapatok stratégiáját, egy elég sok gólos mérkőzés alakulhat ki. A Cercle Brugge hazai pályán bárki ellen képes a pontszerzésre és ezt a Westerlo játékosok is jól tudhatják, ám nem gondolnánk azt, hogy a vendégek bármin is változtatnának. Az előző fordulókban láthattuk azt, hogy végig nyíltan támadnak a Westerlo játékosok, tényleg erre épül a stratégiájuk, hogy minél magasabban presszingeljenek, ennek megfelelően feltolt védelemmel játszanak hétről-hétre, ami a védekezésben komoly hibákat szokott okozni. Persze a belga bajnokságban ez a taktika jelenleg beválik, hiszen rengeteg az olyan együttes, amely a kellemetlen presszionálás miatt hibázik és ezekből a labdaszerzésekből rendre képes a Westerlo egy-két gólt szerezni. Viszont a Brugge kontráiban meglehetnek a lehetőségek, hiszen ők kimondottan erre szoktak játszani. Úgyhogy jó kis csörtére számítunk itt és a jól bevált sablontippünkre, az-az a gólváltásra fogadunk! A belga bajnokságban alapvetően kódolva vannak a gólok, így elég nagy bizakodással várjuk ezt az összecsapást is. A favorizált opció esetében több fogadóiroda kínálatát is összehasonlítottuk és az egyik legmagasabb szorzót az GGBET partnerirodánk kínálja!
Tipp: Igen (Mindkét csapat szerez gólt) |
odds: 1.70 |
*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!
A GGBet sportfogadási iroda kezdetben az esport piacra specializálódva jelent meg Magyarországon, de azóta a magyarországi ügyfelek is teljes egészében elérhetik a sportfogadási kínálatukat.
Bónusz: 40 000Ft Sportfogadás Bónusz
(40 000 Ft értékig 100%-os első befizetési bónuszt kínál a GGbet az új magyar ügyfeleinek!)
Az egyik vezető e-sport bukméker, amely leginkább Magyarországon a covid idején lett közismert. Temérdek bónusz ajánlattal rendelkezik a szolgáltatás és ezért is ajánljuk az irodát számodra. Az e-sporton kívül 2022-ben már szinte minden sportágra köthetsz a GGBeten fogadást és emiatt egyre népszerűbb szolgáltatónak bizonyul ez a fogadóiroda Magyarországon is!
Speciális Bónusz:
100%-os első Bónusz
(2 000 Ft – 20 000 Ft között)
125%-os második Bónusz
(20 400 Ft – 80 000 Ft között)
150%-os harmadik Bónusz
(80 500 Ft – 400 000 Ft között)
Pozitívumok:
-Magas szorzók
-Rengeteg bónusz
-Választékos sport és fogadási piac
-Ázsiai hendikep
-Segítőkész ügyfélszolgálat
Negatívumok:
-Gyorsan széteső szorzók