FIBA VB : Spanyolország – Ausztrália – 10:00

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

A VB 3. elemzését készítem és őszinte leszek számomra ez ténylegesen többször is a meglepetésekről fog emlékezetes maradni és ezért sem erőltettem a tornát. Itt az elődöntőkben viszont már körvonalazódtak az erőviszonyok, amelyek alapján érdemes fogadásokat kötni a találkozókra.


I Spanyolország – Ausztrália I

A mérkőzésen két érvet fogok felsorakoztatni az ajánlásom mellett. Az első ilyen érv, hogy a spanyolok eddig egy könnyebb sorsolást kaptak ugyan, ám látható, hogy szinte minden egyes riválisuk ellen képesek voltak legalább 7 ponttal nyerni. Ami számomra biztató volt, hogy a szerbek és a lengyelek legjobbjait ténylegesen nagyon könnyen és szinte egy negyedet végig pihentetve hozta a spanyol csapat. Ez a “pihentetés” még ma kamatoztathatja önmagát, hiszen az ausztrálok többször is megizzadva tudtak nyerni. Ha már az ausztrálok, ők is remekül szerepelnek eddig a tornán, ám a spanyolhoz hasonló csapattal még nem találkoztak, talán a franciákat sorolnám ide, ha erőviszonyokat nézzük.

A két csapat egymás elleni eredményei alapján még egyszer sem született ausztrál siker.

Nagyon bízom benne, hogy a spanyolok megtartják a veretlenségüket és nyerni tudnak az ausztrálok ellen is! (Fotó : Getty Images)

A második érvem, hogy a két csapat kerete között tapasztalható értékbeli és tudásbeli különbség is. A spanyolok részéről a már-már megszokott Claver, Fernandez, Gasol, Rubio, Hernangomez ötös kezdhet, ám a padon is Ribas, Oriola, Colom, Beiran, Hernangomez és Rabaseda is ott lesz. A vendégek sorából nagyon kiemelkedő játékost nem nagyon tudok kiemelni, bár P. Mills, J. Ingles és A. Baynes játékára érdemes lesz odafigyelni, hiszen mindannyian veszélyesek és rengeteg pontot szereztek már a VB-n. Egy szó, mint száz a spanyol csapat kereteket tekintve erősebbnek mondható, ráadásul itt a VB-n nem nagyon volt olyan ellenfél aki képes lett volna megnehezíteni a dolgukat, ezáltal pihentebben érkezhetnek az elődöntőre. Az ausztrálok a franciák ellen bravúros győzelmet arattak, ezt követően egy jóval gyengébb cseh válogatott ellen már szoros mérkőzést játszottak. Úgyhogy szerintem itt most véget ér a történet és a spanyolok megnyerik a mérkőzést. A fogadóirodák szerintem magas oddson nyitották a mérkőzést és 1,71-ről 1,65-re csökkent már a szorzó, ami vélhetően, ha fogadunk a találkozóra akár az 1,50-s határra is lecsúszhat. Úgyhogy érdemes mihamarabb fogadni a mérkőzésre, főleg úgy, hogy 10:00-tól indul a párharc!

Spanyolország – Ausztrália (10:00)

Tipp:  Spanyolország (A mérkőzés győztese) odds: 1,65 “B” kategória Tét : 3 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588

0