b&wtips®

Sport- és adatelemzés! A sportfogadás nálunk kezdődik!

Felkészülési mérkőzés: Pénteken ismét pályára lép a Benfica!

Ismét a portugálok számítanak az esélyes csapatnak. (Fotó: Getty Images)

A portugál bajnokság hamarosan elkezdődik és ennek megfelelően a Benfica az utolsó előtti felkészülési mérkőzésére készül, ahol a spanyol Girona ellen fog pályára lépni az együttes.

A portugálok eddig remekül teljesítettek a felkészülési mérkőzések során, ugyanis a Reading, a Nice és a Fulham ellen is több gólos győzelmeket arattak. A Girona viszont nemrég kezdte meg a felkészülési szezont és az első meccsen a Peralada csapatával remiztek. A spanyolok ugye kiharcolták a LaLigában való indulást és ennek megfelelően megpróbálnak minél nehezebb ellenfelekkel is megmérkőzni. A Benfica után még a Napoli vár a spanyolokra és gyakorlatilag utána már kezdődik a spanyol bajnokság számukra is. A csapatok közti különbség véleményünk szerint adott, ráadásul a felkészülési eredményeket tekintve is pár lépéssel a Benfica előrébb áll. A fogadóirodák is vélhetően ezeket a tényeket vették számításba, ugyanis a legtöbb helyen 1.25-1.30-as oddsokon lehet a portugálok győzelmére fogadni.

A két csapat között óriási különbség van és vélhetően a portugálok ma is ugyanazt a teljesítményt fogják hozni, mint az utóbbi mérkőzéseken. A Girona ugye újonc lesz a LaLigában, ennek megfelelően a csapatban nincsenek olyan “kaliberű” játékosok, mint a portugáloknál. A Transfermarkt adatai alapján a portugál keret tízszer annyiba kerül, mint a spanyol csapaté. Persze ez többször semmit sem jelent, de azért a felkészülési szezon végén már a legjobb keret kerülhet a pályára a Benfica részéről. Az eddig lejátszott három mérkőzésen rendre két, vagy több góllal nyert a portugál együttes és ennek megfelelően mi ma is egy több gólos győzelmet várnánk a Benfica játékosoktól. Ebből kiindulva a fogadásunk a Benfica -1.25-ös ázsiai hendikep opcióra vonatkozik. Amennyiben számodra ismeretlen lenne az ázsiai piac, akkor ajánljuk figyelmedbe a cikkünket, ami egy részletes összefoglalást tartalmaz.

Tipp: Benfica -1.25 (Ázsiai hendikep)
odds: 1.675

*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!

Előfizetéseink

GONDOLKODJ HOSSZABB TÁVON, HISZEN A SPORTFOGADÁS NEM SPRINT, HANEM EGY MARATON!

Havi
Éves
PRÉMIUM SZOLGÁLTATÁS
9999
Ft/hónap
PRÉMIUM "TICKET" SZOLGÁLTATÁS
9999
Ft/hónap
PRÉMIUM "GOLD" SZOLGÁLTATÁS
11999
Ft/hónap
NAGY TÉTES SZOLGÁLTATÁS
14999
Ft/hónap
PRÉMIUM "FULL PACK"
29999
Ft/hónap
"TÍZ PERCES" Szolgáltatás
49999
Ft/örökös tagság

Kövess minket!

Próbáld ki a mobil applikációnkat, illetve kövess minket a közösségi felületeinken keresztül is! Légy mindig naprakész és válj b&wtips rajongóvá!!

MOBIL APPLIKÁCIÓ

Az applikáció a google play áruházban érhető el és több száz felhasználója van már!

Telegram csatorna

Az alkalmazás segítségével  szinte másodperceken belül értesülhetsz a velünk kapcsolatos információkról!

Közösségi MÉDIA

0
%d bloggers like this: