Extraleague : Szoligorszk – Nyeman Grodno – 17:30

A “statisztikai adatokkal a fogadóirodák ellen” ingyenes sorozatunk mai ajánlása a következő mérkőzés lenne. A találkozó esetében a legjobb értéket az “Ajánlott predikciónál” osztottuk meg Önnel.

Segítség az adatok megértésében:
A táblázatban a csapatok hazai/idegenbeli mutatói kerülnek kiértékelésre és ennek megfelelően láthatóak a zárójeles részben, hogy adott csapat hányszor szerepelt eddig a bajnokságban a mostani felállásban. Ebből következtethetőek az alábbi %-os adatok, amelyek esetében látható, hogy adott csapat hány alkalommal szerzett gólt, hány alkalommal kapott gólt, hány büntetőlapot, ill. szögletet alakított ki átlagosan a mérkőzésein. Ezen kívül láthatja a várható gólszámadatokat is, amelyek alapján megpróbálunk a pontos végeredményre is következtetni. Majd a táblázat legvégén láthatja, hogy négyféle fogadási opció is kiértékelésre kerül és azok esélyességét is meghatározzuk. Ezt követően pedig az “Ajánlott predikció” látható. Ez az a megosztás, amit ajánlunk a mérkőzéssel kapcsolatosan Önnek, így ezt az opciót érdemes megfogadnia.


Szoligorszk
Lejátszott mérkőzések : 34
Nyeman Grodno
Lejátszott mérkőzések : 33

Várható gólszámadat és végeredmény
Hazai csapat 2,77
Vendég csapat 2,56
Várható végeredmény 3-2
Szerzett gólátlag
3,00 2,66
Kapott gólátlag
2,09 2,19
Opciók és azok esélyessége
4,5 gól felett 72%
5,5 gól felett 57%
Ajánlott predikció:
4,5 gól felett (Gólszám összesített)
odds: 2.05
A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588