Egy gólos hátrányból várja az AS Roma a Salzburg elleni Európa-liga visszavágót.
Az osztrák kiruccanás nem alakult úgy, ahogy azt a rómaiak eltervezték, hiszen Mourinho legfőbb célja az lett volna, amit többször is hangoztatott, hogy már az első mérkőzésen megszerezzék az előnyt. Természetesen a most látott egy gólos hátrány, főleg a Stadio Olimpico gyepén nem megoldhatatlan feladat, de annyi szent, hogy a mostani helyzet leginkább a Salzburg játékosainak kedvez. Ugyanis az osztrákok azt játszhatják, mint amit megszokhattunk tőlük az elmúlt évek során a nagyobb csapatok ellen és a kontrákra építkezve, bizony nagyon veszélyesnek mondhatóak a vendégek. Ebből kiindulva a kezdeményezést vélhetően átadják majd a hazaiaknak és ennek megfelelően az AS Roma dominálhatja a meccset, ám nagy kérdés, hogy képesek lesznek-e ledolgozni a most látott egy gólos hátrányukat, illetve kiharcolják-e a továbbjutást. A hiányzók esetében a hazaiak némi előnyt élveznek, hiszen náluk egyedül Darboe maródi, ezzel szemben az osztrákoknál Guindo, Okoh, Omoregie, Pavlovic és Tijani játékával sem számolhatnak.
LEGYÉL TE IS B&WTIPS-KÖZÖSSÉG TAGJA!
Ha szeretnéd a továbbiakban is megtekinteni a beharangozó ajánlásainkat, ill. szeretnél egy kiváló közösség része lenni és a külön erre a célra kialakított telegram chathez csatlakozni, akkor váltsd ki a b&wtips tagságodat! A b&wtips tagdíj egy évig érvényes és mindössze 2.999 Forintba kerül!
Európa-liga | FH: 21:00 |
Ezt várjuk a mérkőzéstől: Nem igazán tudunk azonosulni a bukmékerek várakozásaival, így szembe is megyünk azokkal. Alapvetően semmi extrát nem mutat idén az AS Roma, persze a bajnokságban látott helyezésük, illetve 2023-as évben mutatott eredmények nem rosszak, de azért elég kiszámíthatatlannak mondhatjuk a hazaiakat, akik amúgy nem is sűrűn tudják hozni a meccseiket két, vagy több góllal a jóval gyengébb riválisok ellen sem, nemhogy egy ilyen kaliberű együttessel szemben. A Salzburg az előző meccsen is sokkal veszélyesebb volt és ahogy a felvezetőben is említettük, ma azt a játékot játszhatják, amit tudnak és amivel példának okáért a nagyok ellen rendre képesek voltak kiharcolni egy-egy szoros meccset. Úgyhogy mi inkább a vendégekben látunk lehetőséget, benne van ugyan az, hogy az AS Roma itt nyerni fog, de az, hogy ezt legalább két, vagy több gólnyi különbséggel tegyék meg a hazaiak, elég csekélyt látunk rá. Úgyhogy a fogadásunk a Salzburg +1.0-ás ázsiai hendikep opcióra vonatkozik! A favorizált opció esetében több fogadóiroda kínálatát is összehasonlítottuk és az egyik legmagasabb szorzót a GG.BET partnerirodánk kínálja! Amennyiben számodra ismeretlen lenne az ázsiai piac, akkor ajánljuk figyelmedbe a cikkünket, ami egy részletes összefoglalást tartalmaz.
*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!
MÉRKŐZÉS | TIPP | odds: 1.67 |
---|---|
AS Roma v Salzburg | Salzburg +1.0 (Ázsiai hendikep) |
Ajánlott tétegység |

A GGBet sportfogadási iroda kezdetben az esport piacra specializálódva jelent meg Magyarországon, de azóta a magyarországi ügyfelek is teljes egészében elérhetik a sportfogadási kínálatukat.
Bónusz: 40 000Ft Sportfogadás Bónusz
(40 000 Ft értékig 100%-os első befizetési bónuszt kínál a GGbet az új magyar ügyfeleinek!)
Speciális Bónusz:
100%-os első Bónusz
(2 000 Ft – 20 000 Ft között)
125%-os második Bónusz
(20 400 Ft – 80 000 Ft között)
150%-os harmadik Bónusz
(80 500 Ft – 400 000 Ft között)
Sportfogadás 20% pénzvisszatérítés
(Foci- és teniszfogadásokra érvényes. Legalább 4000 Ft-os befizetés szükséges hozzá. A legnagyobb cashback összege 80 000 Ft. Legalább hármas gyűjtőfogadásra is érvényes 2,60. összesített odds mellett.)
A temérdek bónuszajánlatuk miatt az új ügyfeleknek megfelelő választás lehet. Folyamatosan tesznek közzé újabbnál-újabb lehetőségeket, amelyeket igencsak kedvező feltételek mellett kínálnak a fogadók számára. Ami óriási pozitívum a fogadóirodával kapcsolatban, hogy magasan veri a Magyarországon legnépszerűbb bukmékerek szorzóit, így a bet365, vagy unibet kínálatában megtalálható oddsok, szinte minden esetben alacsonyabb értékekkel rendelkeznek. Az egyedüli hátránya az irodának, hogy nincs keresője, ami miatt kell némi tapasztalat, hogy melyik országban, illetve bajnokságban kell megkeresni a fogadni kívánt mérkőzést, ám ha ebbe belerázódsz, akkor az egyik kedvenc fogadóirodád lehet a GG.BET. A jelenlegi értékeléseink alapján ezt az irodát tartjuk a legjobbnak, amit leginkább a magas szorzóknak, illetve széles kínálatának köszönhet az iroda!
Pozitívumok:
-Az egyik legmagasabb szorzók itt találhatóak meg!
-Rengeteg bónusszal rendelkeznek!
-Választékos sport és fogadási piac!
-Ázsiai hendikep
-Segítőkész ügyfélszolgálat
Negatívumok:
-Gyorsan széteső szorzók
-Nincs a bet365, vagy unibeten megtalálható mérkőzés keresőjük. Tehát manuálisan kell megkeresned a mérkőzéseket.
Befizetési lehetőségek:
-Visa bankkártyás befizetés
-Maestro bankkártyás befizetés
-Mastercard bankkártyás befizetés
-Paysafecard
-Skrill és Neteller
-Sofort/Karna és Rapid Transfer (banki átutalás).
A fogadóiroda a fentiek mellett lehetővé teszi a kriptopénzes bankolást is. Az elfogadott kriptopénzek: BTC, ETH, LTC, Tether.
Kifizetési lehetőségek:
A GGBET kifizetéséhez ugyanúgy, mint a többi fogadóirodánál, majd meg kell adnod a saját neved, a születési és a lakcímadataid, valamint egy SMS-ben kapott kóddal meg kell erősítened a telefonszámod.
-A paysafecard nem működik kifizetésre is.
-Nem teljesítenek Mastercard kifizetést hitelkártyára. Amennyiben Mastercarddal fizettél be, a pénzkivételhez egy másik módot kell igénybe venned. pl. banki átutalás
-Egy felhasználó havonta max 20 000$ értékben kérhet kifizetést.
-Egy tranzakció értéke 9000$-ban van limitálva.