Európa Liga : Lille – Celtic – 10/29 18:55

2020-10-29 Off By betandwintipps

A megszokott módon az EL selejtezőt most sem kapkodtam el és lényegében megérte kivárni, hiszen a koronavírus percről-percre írja ma is át a szorzókat, illetve esélyeket. Egyszerűen nonszensz a jelenlegi helyzet, ráadásul a nagyobb kaliberű együttesek rendre felforgatott keretekkel érkeznek, úgyhogy ma példának okáért azért a Lille-Celtic meccsre esett a választás, mert pár játékost leszámítva szinte a legjobb kezdőket küldhetik pályára a trénerek. Ugye köztudott, hogy a skótoknál az EL kiemelt szerepet élvez és ezt elmondta a Celtic edzője is az AC Milan elleni vereséget követően. Vélhetően ma mindent meg fog tenni a csapat a győzelemért és valljuk be a mai riválisuk azért nem egy verhetetlen csapat. Persze a Lille idén remek formában van, bár a Sparta Praha elleni teljesítménye a franciáknak nem volt meggyőző, hiába zártak 4-1-es győzelemmel, egyáltalán nem volt ez ilyen sima meccs. Annyi biztos, hogy mindkét csapat támadósora egyben van, sok gólt szereznek úgyhogy a gólváltásban reális érték van, ráadásul a gólszámadatok alapján is 1-1 gól bőven reális a csapatoktól. Úgyhogy bízok a statiszitkában, ill. abban, hogy mindkét csapat hajtani fog a győzelemért!

Predikció : 
Igen (Mindkét csapat szerez gólt)
Odds: 1.80Tét: 2.5 egység

Fotó : Getty Images