Európa Liga : Club Brugge – Salzburg

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

Az ötletadó rovatunk ma egy megosztással érkezik, ahol egy Európa Liga találkozóval készültünk.

Ötletadó elemzések: Olyan mérkőzésekre létrehozott ajánlások, amelyeket nem érzünk annyira biztonságosnak, hogy a prémium szolgáltatásunkba megosszuk azokat és nagyobb tétekkel kössünk fogadást azokra. Viszont van bennük érték és lehetőség, ezért érdemes lehet minimális téttel (max. 1 egység) kockáztatni, az adott opciókra.


Ötletadó rovatunk statisztikája:
45 nyertes – 23 vesztes ajánlást tettünk közzé.


Dabbur ma is győzelemhez vezeti a Salzburgot?(Fotó: Focus Images Ltd.)

I Club Brugge – RB Salzburg I

A mérkőzésen nem meglepő módon ismét a gólokkal kalkulálnánk. Gyakorlatilag elmondható, hogy ma ez egy kiszámíthatatlan párharc lehet, hiszen mindkét együttes gólokban gazdag találkozókat játszik a bajnokságában és az Európa Ligában is. Ugyan a Salzburg számára nehéz lesz belerázódni egyből egy tétmérkőzésbe, hiszen az együttes 2019-ben még nem játszott tétmérkőzést. A Brugge gyengén kezdte a 2019-s szezont és látható, hogy eddig 5 pontot szerzett 4 mérkőzést követően az együttes. A másik érdekes adat, hogy a Brugge hazai pályán kiválóan teljesít, szinte rendre gólokat lő az együttes és ugyanez elmondható az osztrák vendégekről is.

A Brugge esetében Wesley, Schrijvers és Vanaken játéka önmagában hordozza a gólokat. A trió a bajnokságban 26 gólnál tart. A Salzburg esetében Dabbur és Prevljak az akik termelik a gólokat , a duó 18 találatot hozott össze ősszel a bajnokságban.

Adódik tehát a kérdés, hogy az amúgy Európa Liga csoportkörök alatt minden mérkőzését megnyerő Salzburg most is betudja gyűjteni idegenben a győzelmet? Avagy a belgák üdvöskéi megállítják őket és a visszavágóra helyeződik a legfőbb hangsúly. Kiindulva a belga alapokból a gólokkal érdemes számolni, legfőképp ha azt megfigyeljük, hogy a Brugge otthon jól játszik, míg a Salzburg idegenben szinte mindig betalált, de többször gólt is kapott állhat az ötletadó “tipp”.

Club Brugge – Salzburg (21:00)
Tipp:Igen (Mindkét csapat szerez gólt) odds:1,80 Ötletadó max. 1 egység

Ezek a meglátások nem tartoznak a “prémium szolgáltatásunkhoz”, döntő többségben ezeket a mérkőzéseket “ötletadó ajánlásokként” osztjuk meg az olvasóinkkal. Személyes vélemények, illetve kisebb “elemzések” találhatóak a cikkek döntőrészében. Ezen tartalmak tehát sem prémium, sem ingyenes szolgáltatásunk részeként nem tekinthetőek.

0