Európa Liga : Budapest Honvéd FC – FK Zalgiris

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

Az utolsó prémium elemzés esetében egy EL mérkőzésre ajánlok fogadást, ahol egy magyar résztvevő mérkőzését emeltem ki a több mérkőzéses kínálatból. A pályán a Honvéd, akik a Zalgiris csapatát fogják fogadni.


I Budapest Honvéd FC – FK Zalgiris I

 

A mostani mérkőzésen papíron erősebbnek mondható a Honvéd, ám olyan csapat érkezik most hozzájuk, akiknek már javában zajlik a bajnokság. A Zalgiris a litván A Lyga 17. fordulóját követően a 2. helyen áll és ennyi mérkőzés alatt 38 gólt szerzett a csapat, amellyel a liga legeredményesebbjének mondható az együttes. A Honvéd ugye a bajnokság 4. helyén végzett, ám a Vidi elleni kupadöntő vereség következtében a Honvéd kapta meg a jogot az EL-ben való indulásra.

A Honvéd engem nem győzött meg, sőt egész szezon során is mindig kételkedve néztem az eredményeit, hiszen egy jó támadósor mellé egy gyengébb védelem dukál a csapaton belül. A Zalgiris előnye ma abban lehet a Honvéddal szemben, hogy egy összeszokott csapat fog már érkezni Magyarországra és ez akár döntően befolyásolhatja a találkozó kimenetelét is.

Vajon képes lesz a Honvéd megnyerni az első mérkőzést? (Fotó : Getty Images)

Ugyan nem szeretek magyar csapatok ellen fogadni, viszont látva a felkészülési mérkőzéseket, illetve azok eredményeit, illetve ismerve a Zalgiris idei mutatóit én nehezen tudom elképzelni, hogy itt magabiztos Honvéd siker szülessen. A Honvéd ugyan jól szerepelt hazai pályán a szezonban, ám tényleg a csapat magja ugyan adott, de több helyen is várhatóak cserélődések. Úgyhogy összeszokatlanság, kontra összeszokottság és meccsben lévőség (ha már csúnyán is fogalmazok) dönthet ezen a mérkőzésen. Én úgy gondolom, hogy a Honvéd fog szerezni egy gólt, ám a Zalgiris is fog menni azért, hogy az a bizonyos idegenben szerzett gól meglegyen. Úgyhogy én a gólváltást favorizálom ezen a meccsen is és remélem, hogy 1,90-s szorzóért zöldülni fog ez a predikció.

Budapest Honvéd FC – FK Zalgiris (21:00)

Predikció: Igen (Mindkét csapat szerez gólt) odds: 1,90 “C” kategória Tét : 2 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588

0