Bátran kijelenthetjük, hogy a csütörtöki nap legnagyobb, egyben legjobban várt rangadója az FC Barcelona – Manchester United párharca lesz!
Elég nehéz jelzőket találni a csapatok teljesítményére, hiszen ha az előző beharangozó elemzésünkben az Ajax – Union Berlin kettősre azt mondtuk, hogy parádés formában vannak, akkor mit mondjunk a LaLiga, illetve Premier League legjobb formáját hozó együtteseire?! Ténylegesen nehéz a most látott produktumokat jellemezni és joggal bízhat mindkét vezetőség abban, hogy a csapatuk kiharcolja itt a továbbjutást. A katalánok 2023-ban még nem veszítettek el egy tétmérkőzést sem és ugyan voltak érdekes összecsapások pl. a Spanyol Kupában a CF Intercity elleni meccs, ahol rendes játékidőben mindössze egy 3-3-as remire futotta a katalánoknak, vagy épp a Betis elleni Szuperkupa fiaskó, ahol majdnem kiestek Lewandowskiék, ám végül mindig a gránátvörös-kékek jöttek ki győztesként. Az idei kiírásban ráadásul már összejött egy El Clásico győzelem is, hiszen az előbb említett Szuperkupa döntőjében a Real Madridot 3-1-re verték meg a katalánok. Viszont a másik oldalon most jön egy igencsak taktikus tréner által vezetett angol együttes és láthatóan Erik ten Hag a Cristiano Ronaldo ügy lezárása óta megtalálta a közös hangot a játékosaival, ennek köszönhetően pedig futószalagon érkeznek a győzelmek. Persze mi még mindig tartjuk magunkat ahhoz, hogy a LaLiga jelenlegi mezőnyét nagyon nehéz egy lapon említeni a Premier League-ben szereplő csapatokkal, de azért az élmezőny közel azonos erőket képvisel. A Manchester United-et is láthattuk már idén tétmérkőzéseken nagy riválisok ellen és példának okáért hosszú évek után Manchester ismét piros lett, hiszen városi rangadót nyertek a „vörös ördögök” a Manchester City csapatával szemben. Ezt követően ugyan január végén az Arsenal elleni derbin pontokat hullajtottak ten Hagék, de ott is egy hajrábeli gólnak köszönhették a manchesteriek azt, hogy nem jött össze legalább egy pont a jelenlegi listavezetővel szemben. A hiányzók esetében a katalánok jóval nagyobb „előnyt” élveznek, már ha lehet így fogalmazni, ugyanis náluk csak Busquets és Dembele maródi. A manchesterieknél viszont Antony, Eriksen, Martial, és van de Beek sérülés miatt, Martinez, McTominay, Sabitzer pedig eltiltás miatt nem lehet ott a keretben. Persze így sem kell félteni a vendégeket, hiszen elől a parádés formában lévő Rashford, vagy épp Weghorst, Fernandes, illetve Sancho hármas, bármikor képes lehet döntő befolyású találatot szerezni, mögöttük pedig a Fred, Casemiro, Malacia, Shaw, Varane, Dalot, de Gea sor húzódhat. És akkor most lehet ismét arról beszélni, hogy ten Hag mekkora zseni. Ugyanis a holland trénernek elég sűrűn tették fel azt a kérdést az újságírók elmúlt hetekben, hogy miért is játszatta együtt L. Shaw-t, illetve Varane-t és mérkőzések közben miért volt többször az látható, hogy Martinez és Shaw helyet cseréltek a pályán. A válaszra pedig ma kaptuk meg a választ, hogy az FC Barcelona ellen Lisandro Martinez hiányában, egy némileg összeszokott védőtengely tudjon majd védekezni a katalán támadók ellen. Azt pedig már nem is kell elmondanunk, hogy az előző trénerekkel ellentétben ő végre kitette a kezdőből H. Maguire-t, akinek a számlájára jó pár találatot felírhatott az elmúlt években a MU..
LEGYÉL TE IS B&WTIPS-KÖZÖSSÉG TAGJA!
Ha szeretnéd a továbbiakban is megtekinteni a beharangozó ajánlásainkat, ill. szeretnél egy kiváló közösség része lenni és a külön erre a célra kialakított telegram chathez csatlakozni, akkor váltsd ki a b&wtips tagságodat! A b&wtips tagdíj egy évig érvényes és mindössze 2.999 Forintba kerül!
Európa-liga | FH: 18:45 |
Ezt várjuk a mérkőzéstől: Elég kiszámíthatatlan mérkőzés lesz ez véleményünk szerint, ám ennek ellenére a bukmékerek, illetve a sportfogadók is leginkább az FC Barcelona győzelmében látnak lehetőséget. Mindig nehéz alapvetően egy ilyen meccsen állást foglalni az eredmények esetében, de nem gondolnánk azt, hogy a jelenlegi Barcelona ennyivel erősebb lenne, mint a mai riválisa, márpedig, ha a Manchester United képes volt nyerni egy Manchester City ellen, akik a világ egyik legerősebb keretével rendelkeznek, vagy az utolsó percekig pariban maradtak az Arsenal ellen, akkor ez igaz lehet ma is. Az is nagy kérdés, hogy mekkora prioritást élvez az EL a csapatok esetében, hiszen Xavi elég egyértelműen nyilatkozott tegnap is arról, hogy nekik bizony a Bajnokok Ligájában lenne a helyük és egyenesen felidegesíti az BL himnusza őt, hiszen tudja, hogy az idei szezonban ők bizony nem léphetnek a sorozatban már pályára. A Manchester United részéről is hasonló a helyzet és ten Hag is hasonlóan nyilatkozott, mint a katalánok trénere. Ettől eltekintve nem gondolnánk azt, hogy itt bárkit is kellene motiválni, hiszen csak egy presztízsmeccsről beszélünk, ráadásul a forma is adott ahhoz, hogy egy parádés összecsapás szemtanúi legyünk. Ennek ismeretében, mi inkább az angolok felé húzunk, úgy ahogy egyébként ezt az egész szezonban is megtettük és szerintünk nem lesz egy gólnál nagyobb különbség a csapatok között, sőt azt sem tartjuk kizártnak, hogy az FC Barcelona nem fog tudni ma győztesként távozni a pályáról. Persze több a hiányzó a manchesterieknél, de azért így is egy igencsak erős kezdő léphet pályára részükről. Egyszóval mi az ázsiai piacon találtuk meg ismét a számításainkat és a Manchester United +1.0-ás ázsiai hendikep opciót küldjük csatába! A favorizált opció esetében több fogadóiroda kínálatát is összehasonlítottuk és az egyik legmagasabb szorzót a GG.BET partnerirodánk kínálja! Amennyiben számodra ismeretlen lenne az ázsiai piac, akkor ajánljuk figyelmedbe a cikkünket, ami egy részletes összefoglalást tartalmaz.
*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!
MÉRKŐZÉS | TIPP | odds: 1.70 |
---|---|
FC Barcelona v Manchester United | Manchester United +1.0 (Ázsiai hendikep) |
Ajánlott tétegység |

A GGBet sportfogadási iroda kezdetben az esport piacra specializálódva jelent meg Magyarországon, de azóta a magyarországi ügyfelek is teljes egészében elérhetik a sportfogadási kínálatukat.
Bónusz: 40 000Ft Sportfogadás Bónusz
(40 000 Ft értékig 100%-os első befizetési bónuszt kínál a GGbet az új magyar ügyfeleinek!)
Speciális Bónusz:
100%-os első Bónusz
(2 000 Ft – 20 000 Ft között)
125%-os második Bónusz
(20 400 Ft – 80 000 Ft között)
150%-os harmadik Bónusz
(80 500 Ft – 400 000 Ft között)
Sportfogadás 20% pénzvisszatérítés
(Foci- és teniszfogadásokra érvényes. Legalább 4000 Ft-os befizetés szükséges hozzá. A legnagyobb cashback összege 80 000 Ft. Legalább hármas gyűjtőfogadásra is érvényes 2,60. összesített odds mellett.)
A temérdek bónuszajánlatuk miatt az új ügyfeleknek megfelelő választás lehet. Folyamatosan tesznek közzé újabbnál-újabb lehetőségeket, amelyeket igencsak kedvező feltételek mellett kínálnak a fogadók számára. Ami óriási pozitívum a fogadóirodával kapcsolatban, hogy magasan veri a Magyarországon legnépszerűbb bukmékerek szorzóit, így a bet365, vagy unibet kínálatában megtalálható oddsok, szinte minden esetben alacsonyabb értékekkel rendelkeznek. Az egyedüli hátránya az irodának, hogy nincs keresője, ami miatt kell némi tapasztalat, hogy melyik országban, illetve bajnokságban kell megkeresni a fogadni kívánt mérkőzést, ám ha ebbe belerázódsz, akkor az egyik kedvenc fogadóirodád lehet a GG.BET. A jelenlegi értékeléseink alapján ezt az irodát tartjuk a legjobbnak, amit leginkább a magas szorzóknak, illetve széles kínálatának köszönhet az iroda!
Pozitívumok:
-Az egyik legmagasabb szorzók itt találhatóak meg!
-Rengeteg bónusszal rendelkeznek!
-Választékos sport és fogadási piac!
-Ázsiai hendikep
-Segítőkész ügyfélszolgálat
Negatívumok:
-Gyorsan széteső szorzók
-Nincs a bet365, vagy unibeten megtalálható mérkőzés keresőjük. Tehát manuálisan kell megkeresned a mérkőzéseket.
Befizetési lehetőségek:
-Visa bankkártyás befizetés
-Maestro bankkártyás befizetés
-Mastercard bankkártyás befizetés
-Paysafecard
-Skrill és Neteller
-Sofort/Karna és Rapid Transfer (banki átutalás).
A fogadóiroda a fentiek mellett lehetővé teszi a kriptopénzes bankolást is. Az elfogadott kriptopénzek: BTC, ETH, LTC, Tether.
Kifizetési lehetőségek:
A GGBET kifizetéséhez ugyanúgy, mint a többi fogadóirodánál, majd meg kell adnod a saját neved, a születési és a lakcímadataid, valamint egy SMS-ben kapott kóddal meg kell erősítened a telefonszámod.
-A paysafecard nem működik kifizetésre is.
-Nem teljesítenek Mastercard kifizetést hitelkártyára. Amennyiben Mastercarddal fizettél be, a pénzkivételhez egy másik módot kell igénybe venned. pl. banki átutalás
-Egy felhasználó havonta max 20 000$ értékben kérhet kifizetést.
-Egy tranzakció értéke 9000$-ban van limitálva.