ESL ONE : Team Vitality – G2 – 05/15 16:30

A mai nap két találkozó került kiemelésre a kínálatból és a Vitality – G2 párosítás került górcső alá.


A tegnapi mérkőzésen nem volt szerencsénk, hiszen a NiP egy nagyon gyenge napot fogott ki. Összességében 18 emberelőnyös szituációt buktak el, ami odáig vezetett, hogy kikaptak a jóval gyengébb játékosokból felálló Vitality ellen. A mostani párosítás igazi “csemege” fogadói szemmel, hiszen mindkét csapat viszonylag jó képességű játékosokból tevődik össze, ráadásul két francia csapatról beszélünk, ahol kijelenthetjük, hogy igencsak jól ismerhetik egymást a játékosok. A Vitality keretét erősítő és awp-vel hihetetlen jó százalékkal rendelkező “ZywOo” a mérkőzés legjobbja. Ez számomra egyáltalán nem meglepő, hiszen a francia játékos nagyon jól irányítja a csapatot és szinte mindig képes egy-egy rosszabb körben a hátára venni a társakat és nyerni a köröket. A G2 együttesében is vannak remek képességű játékosok, de én leginkább a “huNter-“, “kennyS” duóra fókuszálnék. Ez a két játékos nagyon jól mozog és őszintén szólva, ha ők nem lennének a G2-ben, akkor egy igencsak középszerű csapat fényében díszelegne a jelenleg világranglista hatodik helyezett. A két játékos nagyon jól egészíti ki egymást és lényegében a G2 további három játékosa, csak a két bomba erős player keze alá dolgozik. (Ha lehet így fogalmazni..)

A mostani mérkőzés BO3, ami azt jelenti, hogy két győzelemig tartó párharcot láthatunk. A Vitality a 13., míg a G2 a 6. a CS:GO világranglistáján.

A G2 számára egyáltalán nem lesz sétagalopp a mostani mérkőzés, hiszen a Vitality remek formában van. (Fotó : esl)

A mérkőzés pikantériája számomra, hogy megvan a három hármas felállás a mapok esetében, ez pedig köztudottan mindig egy pozitív előjel. Ugyanis a Vitality D2, Mirage, Overpass, míg a G2 Inferno, Train és Vertigo-n rendelkezik jobb teljesítménnyel riválisánál. Nuke egy közös nevező lehet, hiszen itt egyik csapatnak sincs olyannyira kiemelendő eredménye, bár itt is jobb mutatókat produkál a G2. Egyszóval megvannak a pályák, amelyeken a felek kiharcolhatják a győzelmet. Ha pickelést nézem, akkor a G2 előszeretettel törli Overpass-t, míg a Vitality leginkább Train-t szokta törölni. Úgyhogy máris szűkült a kör két-két mapra. Ennek ismeretében a Mirage/D2,  ill. Inferno/Vertigo duó kerülhet be a választásokba. A csapatok között véleményem szerint nincs nagy különbség, bár a Vitality csapatában továbbra is van négy olyan játékos, akik 1,0-ás rating alatti eredménnyel rendelkeznek, de esetükben már többször megemlítettem, hogy csapatként erősek és nem egyénileg. A G2 számomra nem volt meggyőző a selejtező során, ott volt példának okáért a North elleni kulcsfontosságú meccsük, ahol pocsékul játszottak. Így a Vitality tegnapi játékát, ill. “ZywOo” formáját látva én szívesen fogadnék a Vitality győzelmére, ám tanulva a találkozóból, inkább maradnék a jól megszokott és sokszor profitot kialakító opciónál, ami nem mellesleg statisztikai ajánlás is. Úgyhogy a 2,5 map feletti opciót favorizálnám alacsony téttel.

Team Vitality – G2 Fogadási határidő : 16:30
Ajánlott predikció Odds Ajánlott tét
2,5 felett (Összesített mapok) 1.83 Rizikós ajánlás
2,5 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588