ESL ONE : mousesports – G2 – 05/03 18:30

Ahogy ma jeleztem, megosztjuk, ill. elkészítettük a holnapi nap kiértékeléseit is, így megosztom az elemzésemet is. Az elemzés szempontjából a mousesports – G2 párosítás került górcső alá.


A tegnapi mousesports – FaZe mérkőzést követően sokat gondolkodtam és látva azt, hogy a mousesports mennyire szétesőben van egy percig sem kételkedem a mostani előrejelzésben. Ugyanis az előrejelzés alapján szinte hasonló kimenetel várható most is, mint a FaZe elleni mérkőzés esetében. A G2 ugyanis jól kezdte meg a selejtezőt és négy meccséből hármat megnyert. Érdemes persze azt is megemlíteni, hogy mindhárom esetben a G2 számított favoritnak és a FaZe ellen nem volt számukra esély. A mousesports esetében én leginkább “karrigan” játékára térnék ki, hiszen borzasztó formának örvend a leader szerepben a játékos. Őszinte leszek továbbra sem értem, hogy miért tűrik meg a csapatnál az ő személyét, ráadásul a ratingje lassan egy átlagos játékoséval vetekszik, aki egy top100-as csapatban játszik, hiszen jelenleg 0,92-es az átlaga. Rajta kívül ott van még “chrisj” is, aki az ESL PL 11-ben nagyon jó formában játszott, ám most ő is hanyatlik és az ő ratingje is 0,93-as értéket mutat. A G2 ezzel ellentétben a “kennyS” , “huNter-” duónak köszönhetően szárnyal, hiszen előbbi 1,19, míg utóbbi 1,21-es ratinggel rendelkezik. Az 1,20-as értékre már többször kitértem, hogy aki ilyesfajta mutatókkal rendelkezik itt a top csapatoknál, azért ezen játékosok valóban kiváló formában vannak. Ráadásul a G2-t erősítő “AmaNEk”, JaCkz” és “nexa” trió is jobb értékekkel rendelkezik, mint a mousesportsban játszó három játékos. A mousesports keretéből a “ropz” , “frozen” duót lehet kiemelni, ám ők ketten nagyon kevesek lesznek a kiváló formában lévő G2-vel szemben.

A mostani mérkőzés BO3, ami azt jelenti, hogy két győzelemig tartó párharcot láthatunk. A mousesports a 4., míg az G2 az 6. a CS:GO világranglistáján.

Minden esély adott arra, hogy a G2 behúzza a győzelmet a mousesports ellen. (Fotó : ESL.com)

A csapatok összehasonlítása után érdemes kitérni a mapokra is, ahol a mouesports egyedül D2-n rendelkezik kimagasló eredménnyel, viszont a G2 négy pályán is könnyedén megverheti riválisát. Inferno, Nuke, Train és Vertigo négyesen van jobb mutatója a G2-nek, márpedig ezen pályákon a mostani mousesports verhető. Mirage és Overpass a két közös nevező a csapatoknál, hiszen előbbit szinte alig favorizálják, míg utóbbin 40-40%-os mutatójuk van az évben nyújtott teljesítménynek alapján. Egy szó, mint száz a mostani mousesportsot ugyan nem szívesen írom le, viszont látva a FaZe elleni mérkőzésüket, ismerve a G2 eredményeit, ill. látva azt, hogy a játékosok között és a mapokon nyújtott eredmények alapján milyen különbségek vannak a csapatok között én egy percig sem gondolkoztam. Úgyhogy a G2 sikerét ajánlom, amit jelenleg unibeten lehet fogadni, viszont vélhetően az esti órákban már bet365-n is fogadhatóvá válik a mérkőzés. A jelenlegi szorzók alapján 1.80-as értéken lehet fogadni a G2 sikerére, amennyiben csökkenne a szorzó, fogom módosítani azt és azzal kalkulálunk majd a profit kiértékelésénél is.

mousesports – G2 Fogadási határidő : 18:30
Ajánlott predikció Odds Ajánlott tét
G2 (Győztes) 1,80 Rizikós ajánlás
2,5 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588