ESL ONE : G2 – FaZe – 05/16 20:00

A G2 – FaZe összecsapás szorzói számomra kissé meglepőek, hiszen a FaZe véleményem szerint jobb formában van riválisánál, viszont…


A mostani találkozó több szempontból is érdekes lehet, hiszen az első és legfontosabb, hogy a G2 mapján kezdődik el a találkozó. Ez azért is kulcsfontosságú, mert így esélye lehet a csapatnak több map közül is választani. Azt viszont semmiképp sem szabad elfelejteni, hogy mindössze két pályán rendelkezik jelenleg jobb értékekkel a G2, ez pedig Inferno és Vertigo kettős lenne. Ezenkívül viszont közel azonos eredményeket értek el a csapatok Train, Nuke és D2-n is. Úgyhogy van öt olyan pálya, ahol borzasztó szoros mérkőzést láthatunk.

A mostani mérkőzés BO3, ami azt jelenti, hogy két győzelemig tartó párharcot láthatunk. A G2 a 6., míg a FaZe a 7. a CS:GO világranglistáján.

A FaZe ismét a döntőbe kerülhet, ehhez a G2 ellen kell ismét egy meggyőző sikert elérniük. (Fotó : dreamhack)

A két együttes tehát egymást követi a CS:GO világranglistáján, ami már önmagában is beszédes tényező. Az előbb említett mapok alapján is borzasztó szoros lehet bármelyik csapat pickelt mapja is és ott van erre remek példaként a selejtezőbeli mérkőzés. Akkor a csapatok elsőként Mirage-on a FaZe pickjén mérkőzétek meg és 22-20-as eredménnyel végeztek. Aztán jött a G2 pickje D2, ahol 19-15-re nyert a FaZe. Hogy ha némileg előrébb haladunk és az év során játszott mérkőzéseket tekintjük, akkor a csapatok az ESL PL 11-ben is találkoztak, ahol 2-1-re nyert a G2 és minden egyes mapon legalább 27 körrel zártak. A kereteket most annyira nem szeretném boncolgatni, de annyi biztos, hogy “NiKo” játékán ma is sok fog múlni a FaZe részéről, míg a G2 leginkább “kennyS”, “huNter-” és “nexa” játékában bízhat. Ami szintén fontos, hogy ez a mérkőzés igencsak nagy téttel bír, hiszen a mostani nyertes bekerül a nagy döntőbe és az ellenfele az Astralis lehet. Én mindent végig gondoltam, láttam az alap adatokat, láttam a statisztikai részeket és nem tudok egyszerűen a 2020-as év eredményeitől elvonatkoztatni. Mindkét csapat nagyon azonos eredményeket ért el és én úgy érzem, hogy a mostani tét mellett hatalmas meglepetés lenne, ha bármelyik fél nagyon simán abszolválná a pickelt mapját. Úgyhogy én most egy tőlem nem megszokott opcióval érkezek, ami az első mapra, ill. az összesített körök számára vonatkozna. A fogadásom alapja tehát a 26,5 kör feletti opció lenne és ehhez mindössze annyi kell, hogy mindkét csapat nyerjen 11-11 kört és így már “zöldült” a megosztott opció. Az izgalom garantált lesz, viszont bízom a belső megérzéseimben, hiszen ahogy mondani szoktam a megérzéseknél jobb tipp nincs.

G2 – FaZe Fogadási határidő : 20:00
Ajánlott predikció Odds Ajánlott tét
26,5 felett (1. map összesített körök) 1.90 Rizikós ajánlás
2,5 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588