ESL CS:GO : Astralis – mousesports – 04/11 18:25

A mai nap két statisztikailag ajánlott mérkőzés, ill. az Astralis – mousesports párharcra elkészített elemzésben látható predikcióira ajánlott fogadást kötni! 


Az Astralis – mousesports mérkőzést én igencsak izgatottan várom, hiszen számomra az egyik favorit mousesports fog szerepelni. A másik favorit csapat a fnatic immáron a döntőben és mindenképp izgalmas döntőt láthatnánk, ha a mousesports jutna tovább. Persze az Astralis jelenleg az esélyesebb csapat, ám a játékosok, ill. a mapok összesítését tekintve egyáltalán nem ilyen lefutott ez a mérkőzés. Annyi biztos, hogy a mousesports pár nappal ezelőtt nagyon csúnyán leégett az Astralis ellen, bár én a mérkőzést látva egyfajta taktikai húzásnak is véltem ezt, hiszen teljes mértékben elengedte a mousesports az egyik favorit pályáját. Ennek a legtöbben hangot is adtak, hogy szánt szándékkal nem mutatták meg a pályán nyújtott stratégiájukat és a mai napra tartogattak. Ami szintén egyértelmű, hogy a mostani elődöntőben nem kell egyik részt sem motiválni, hiszen jelen esetben a 3. pozíció 18.000 dollárt, ill. a csoportkörökben elért győzelmi bónuszt kapnák meg, míg a 2., ill. 1. helyezett már 30, ill. 75.000 dolláros nyereményben részesülhet. Persze az ESL győzelem is kellő motiváció lehet, de itt már bármi megtörténhet.

A statisztikai adatok alapján a mérkőzésen a mousesports +1,5 hendikep opció az ajánlás.


Várható map győzelem és végeredmény
Hazai csapat 1,25
Vendég csapat 1,15
Várható végeredmény
Győzelmek
1,60 1,50
Vereségek
0,80 0,90
Opciók és azok esélyessége
2,5 map felett 65%
Hendikep +1,5 71%
Kimenetel (Hazai/Vendég)
50%  50% 

Itt az ESL-n  a mousesports remek eredményeket ért el és az utóbbi két mérkőzésén történt meg az, hogy egyszerűen nem jött ki nekik a lépés. Az Astralis az előző mérkőzésen megmutatta, hogy képes egy hatalmas arányú kiütést is mérni egy top5-ben szereplő és egyébként remek formában lévő mousesportsra. A mapokat tekintve megközelítőleg hasonló eredményeket értek el a csapatok, bár a mousesportsnak van négy pálya is ahol némi előnyük van az Astralis csapatával szemben, míg az Astralis leginkább két pályára hagyatkozhat a jelenlegi statisztikai mutatók alapján. A mousesports egyik favorit pályája a D2, ahol pár nappal ezelőtt 16-1-re kaptak ki az Astralistól és mindezt úgy, hogy a dán csapat 56%-os mérleggel rendelkezik ezen a mapon. Ami szintén megfigyelhető, hogy Mirage lehetne az a pálya, ahol nagyobb előnye lehet a mousesportsnak, bár vélhetően ezt a mapot egyből kiveszi az Astralis a kínálatból. Ezenkívül Trainen van viszonylag jobb mutatója a mousesportsnak, hiszen itt 10 mérkőzésből 7 alkalommal nyerni tudtak. Overpass lehet az Astralis egyik legnagyobb erőssége, bár vélhetően ezt kiveszi a mousesports a kínálatból, viszont a Vertigo, Nuke, Inferno hármason lényegében bármi lehet. Ennek értelmében bőven reális az a tényező, hogy ma is látunk egy 2-0-ás eredményt, ám ismerve a mousesports játékát, a játékosok teljesítményét, ill. önmagában a mérkőzés tétjét engem ez nagyon meglepne. A mousesports játékát és sikerét mai nap is frozen és ropz határozhatja meg, hiszen ez a két játékos rendelkezik a legjobb mutatókkal a mostani párosításban. Az Astralis részéről viszont kijelenthető, hogy mindegyik játékos jobb mutatókkal rendelkezik, mint a mousesportsban lévő chirsj, woxic és karrigan. Utóbbi ellen igencsak kemény támadások érkeztek és elég sokan felháborodtak az ESL-n nyújtott teljesítményével kapcsolatosan. Ennek ellenére a csapat bízik a dán játékosban és ennél többet azt hiszem nem is kell mondani. Chirsj-ben nagyon bízom, hiszen ő egy olyan játékos, aki ha elkapja azt a bizonyos fonalat, akkor képes kimagasló teljesítményt nyújtani. Vélhetően a múltkori 2-0-ás vereségből tanult a csapat és ténylegesen akár egy taktikai húzás is lehetett a pár nappal ezelőtt elért 16-1-es eredmény. Mivel félig húz is a szívem a mousesports irányába, ráadásul itt az ESL-n ténylegesen jobb eredményt értek el, mint a mostani riválisuk én bizakodó vagyok. Úgyhogy bízom a statisztikai rendszerünkben és most rizikózok, viszont az eddig megszerzett profitunk ehhez asszisztál, úgyhogy 5 egységgel ajánlom a statisztikai rendszerben szereplő ajánlást is.

Astralis – mousesports Fogadási határidő : 18:25
Ajánlott predikció Odds Ajánlott tét
mousesports +1,5 (Hendikep) 1.57 Biztonságos ajánlás
5 egység
A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588