ESEA : Endpoint – Apeks – 04/15 18:00

A mai nap is egy elemzés és két fogadásra ajánlott mérkőzés kerül megosztásra, amelyeket a statisztikai rendszerünk keresőjében találhatsz meg!


A mostani mérkőzésen lényegében ismét a statisztikai adatokra, ill. a látott kulcsfontosságú háttér információkra hagyatkoztam. Ami egyértelmű, hogy a mostani találkozó esélyese az Endpoint. Ez több szempontból is alátámasztott tényező, ám semmiképp sem lehet elvonatkoztatni a tegnap Wisla Krakow elleni mérkőzésüktől, ill. attól a tényezőtől, hogy folyamatosan játszanak a srácok. Az Endpoint elég kemény sorozatot fut, hiszen tegnapelőtt is kétszer, tegnap egyszer, ma pedig ismét kétszer kell megmérettetnie magát a csapatnak. Ma 11:30-kor kezdődik számukra az első kihívás, ahol a LOOT.BET tornán mérkőznek meg a Gambit Youngsters csapatával, majd a mérkőzést követően jöhet az Apeks, hiszen nem sok idő lesz a pihenésre a két mérkőzés között. Ez pedig mindenképp az Apeks malmára hajthatja a vizet, hiszen nem épp egyszerű feladat két teljesen más stílust képviselő együttesre felkészülni. Úgyhogy ennek ismeretében az Endpoint könnyen belefuthat a 18:00-ás mérkőzésen akár egy vereségbe is. Az Apeks nagyon meglepő teljesítményt ért el és példának okáért tegnap késő este a magyar Salamander-t ejtették ki, a tornán pedig minden meccsükön nyertek legalább egy mapot.

A statisztikai adatok alapján a mérkőzésen a 2,5 map feletti opció az ajánlott.


Várható map győzelem és végeredmény
Hazai csapat 1,21
Vendég csapat 1,38
Várható végeredmény
Győzelmek
1,67 1,75
Vereségek
1,00 0,75
Opciók és azok esélyessége
2,5 map felett 67%
Hendikep +1,5 72%
Kimenetel (Hazai/Vendég)
50%  50% 

Az Endpoint tehát nincs ma egyszerű helyzetben. A játékosok összehasonlítását tekintve ráadásul az Apeks csapatát erősítő Marcelious rendelkezik a legjobb értékekkel, ill. összességében nézve a két együttes játékosai szinte megegyező teljesítménnyel rendelkeznek. Ami különbség lehet és vélhetően erre alapoznak a fogadóirodák is, az a világranglistán látható helyezésekből adódhat, hiszen az Endpoint a 36., míg az Apeks a 87. helyet foglalja el. A mapok esetében viszont remek összképet láthatunk. Az Apeks három pályán lehet favorit, hiszen a Mirage, Nuke, Overpass trión jobb mutatókkal rendelkeznek, míg az Endpoint D2, Vertigo duón rendelkezik jobb átlaggal. Ennek ismeretében valóban egy ki-ki mérkőzést láthatunk és ugyan benne van a pakliban, hogy az Endpoint lezárja 2-0-ás eredménnyel ezt a találkozót, ám ismerve az Apeks eddigi eredményeit, ill. látva az összesített statisztikai adatokat én mindenképp bizakodó vagyok. Ezért a fogadásom alapja a statisztikai rendszerben szereplő ajánlás lenne, ami a 2,5 map feletti opció.

Endpoint – Apeks Fogadási határidő : 18:00
Ajánlott predikció Odds Ajánlott tét
2,5 felett (Összesített mapok) 1.90 Rizikós ajánlás
2,5 egység
A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588