Elemezgető 8. rész

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

Az “Elemezgető” rovatunk a 8. részéhez ér és tegnap tovább íródott a sorozatunk! Immáron 6 nyertes és 1 vesztes napunk van az “Elemezgető” megosztásaiban. Elnézést kérünk a késői jelentkezésért, de tegnap volt ismét okunk az ünneplésre és most meg is adtuk a módját. Hiszen ismét sikerült nyereségesen zárni és szinte minden megosztott szelvényünk nyert! A munkánk talán a csúcsára ért és ez az év idáig remekül működik, illetve remek eredményekkel büszkélkedhetünk! Egy szó, mint száz köszönjük a rengeteg biztató, jól eső üzeneteket! Rengeteg erőt ad nekünk nap, mint nap! Köszönjük a bizalmat!

Na de térjünk vissza a munkánkhoz, ma két találkozóval érkezünk és mindkét találkozón várjuk a gólváltást. Melyik mérkőzések lennének ezek és mire számítunk?! Lássuk..

Az első találkozón egy török mérkőzést hoztunk az olvasóinknak és követőinknek. A mérkőzés pedig nem más, mint a Basaksehir – Fenerbahce összecsapása lesz. Statisztikák, egymás elleni eredmények alapján, illetve a vendégek gyengébb védelme miatt, mi bízunk benne, hogy a hazaiak hazai pályán kellő motivációval lépnek pályára és képesek lesznek gólt lőni. Míg ha megfigyeljük a vendégek statisztikáját látható, hogy nagy százalékban képesek a gólszerzésre, viszont a gyenge védelemnek köszönhetően utóbbi időben bocsánat ezért a megfogalmazásért, de utolsó öt találkozóján mindig megtörtént a gólváltás. Igazán nem kell sokáig taglalni a mérkőzést, hiszen mindkét félnek fontos a mai találkozó.  A vendégek a legutóbbi 20 találkozójukon nem találtak legyőzőre és rengeteg győzelmet sikerült azóta összehozniuk. Ma egy hasonló kaliberű csapattal találkoznak, viszont ami elmondható, hogy a Basaksehir sem az igazi hátul és a rangadókon sorra küzdenek, hiszen a hátsó alakzatot mattolják az ellenfelek. Legutóbb a két fél szeptemberben találkozott egymással, akkor 2-3-ra nyert a Basaksehir, azt megelőzően még kétszer 2-2-s eredménnyel zártak a 2017-s évet tekintve. Mi bízunk benne, hogy megtörténik a gólváltás ma is a találkozón. A motiváció adott és a két fél védelmeiből, illetve a támadó harmadaiból kiindulva várhatóak lesznek a gólok!


Istanbul Basaksehir – Fenerbahce (34618 H)
Tipp:Igen (Mindkét csapat szerez gólt)
odds:1,70


A másik mérkőzést a francia első osztályból hozzuk nektek, méghozzá a Lyon – Rennes mérkőzés lenne a mai második elemzésünk. Igazán ezt a tippet sem kell nagyon sokáig magyarázni, a Lyon védelme nagyon rossz teljesítményt nyújt, viszont elől megvannak a megfelelő emberek a gólszerzésre és nem túlzás azt mondani, hogy a Lyon támadósora az egyik legjobb a bajnokságban. Hazai pályán nagyon jól teljesít a csapat, viszont ma az a Rennes lesz az ellenfél, aki szinte mindig képes egy gólt szerezni bármilyen körülmény között. A Rennes idegenbeli statisztikája igencsak beszédes, hiszen a legutóbbi 10 idegenbeli mérkőzésén 9 alkalommal betalált az ellenfeleinek. Jelenleg a vendégek a 10. pozíciót foglalják el a tabellán, viszont ma egy győzelemmel akár a 8. pozíció is elérhető a csapatnak. A Lyon leszakadni tűnik az élmezőnytől, hiszen az utóbbi idők eredményei miatt (legutóbbi két mérkőzésén vereséget szenvedett a csapat), lecsúszott már a 4. pozícióra a Lyon. Viszont a Fekir/Diaz/Cornet/Depay négyes mindig bevethető állapotban van és általában két gólt mindig összehoz a csapat a mérkőzésein. A Rennes oldaláról végre felépültek a támadók, legfőképpen Khazri játéka a kulcsfontosságú, illetve Bourigeaud az aki kiszolgálja a többiek játékát a remek passzaival. Egy szó, mint száz a találkozón két gólérzékeny támadósor fog egymásnak esni, míg a védelmek tekintetében várhatóak a kapott gólok, hiszen egyik fél sem rendelkezik a legjobban helyezkedő és védekező védőkkel. Így mi úgy érezzük, hogy potyogni fognak a gólok, a teljes támadósorok pedig hozhatják a várt választott opciónkat, ami nem más, mint a 2,5 over opció és mivel várjuk a gólváltást, ezért a gólváltás is bekerült a 2,5 over opció mellé ami egy igen mutatós oddsot alkotott számunkra!


Lyon – Rennes (30462 01)
Tipp:Igen és több, mint 2,5 (Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5)
odds:2,05


Ezzel az “Elemezgető” rovatunk a 8. részéhez ért és reméljük, hogy folytatódik tovább a “menetelésünk”. A török találkozó a mai “Single/Részletezz és nyerj!” prémium csomagjaink tippje, míg a Lyon – Rennes összecsapás a “Nagy szorzós” csomagunk egyik tippje.

Köszönjük a bizalmat és a megtisztelő figyelmet! Sok sikert kívánunk a mai napra!

0