EB : Románia – Svédország – 20:45

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

A mai napra két elemzéssel készültem és nem is nagyon szeretnék jobban belefolyni a kínálatba. Átnéztem az amerikai piacot is és ugyan lennének lehetőségek, inkább kihagyom az NBA/NHL mérkőzéseket. Az első elemzés esetében egy sorsdöntő mérkőzésre készültem, ahol a románok a svédeket fogadják otthonukban.


Ami biztos a mérkőzéssel kapcsolatban, hogy a mostani mérkőzés egyetlen esetben zárulhat jól a románoknak, ez az opció pedig a győzelem. Minden egyéb esetében a svédek élvezhetnek előnyt a továbbjutást tekintve. Az “F” jelzésű csoportban a spanyolok már továbbjutottak, míg a svédek tizenöt, ill. a románok tizennégy ponttal állnak és ezáltal teljesen nyitott még a továbbjutás sorsa. A hazaiakról érdemes kiemelni azt a tényezőt, hogy igencsak gólerős a csapatuk és elől a Puscas, Mitrita, Stanciu és Keseru négyes igencsak hatékony. A házigazdák minden egyes hazai mérkőzésükön gólt szereztek, ill. ez elmondható az egész selejtezős szereplésükről is, hiszen minden találkozón betalált a román csapat. A svédek esetében is egy gólerős csapatról beszélhetünk és a vendégek is egyedül a spanyolok ellen maradtak egyszer gól nélküliek, ám legutóbb hazai pályán 1-1-es döntetlent harcoltak ki Ramosék ellen.

A várható gólszámadatok alapján 1,32, ill. 1,67 a két csapat mutatója. Ezáltal én a gólváltás reális opciónak vélem a mérkőzésen.

Keseru és Puscas ma is szállíthatja a győzelmet és a vele járó három pontot a románoknak. (Fotó : Getty Images)

Az odavágón még március 23.-án 2-1-re nyertek a svédek, ám a mostani felállásban teljesen más eredmény alakulhat ki. Annyi szent, hogy a románoknak kell kezdeményezni, míg a svédek védekezhetnek, amihez azért elég jól értenek. A román támadásokban szerintem lesz veszély és képesek lesznek továbbra is megtartani azt a “sormintát”, ami alapján gólt várnék tőlük. A svédek esetében pedig a Berg, Quaison, Ekdal, Forsberg, Larsson és Olsson hatostól várható a veszélyeztetés. Egy izgalmas és feszült kilencven percre számítok, ahol szerintem megismétlődhet a gólváltás. Az odavágón közel egy óra játékot követően létrejött ez az opció és én most is ezzel kalkulálok. Mivel a fogadóirodák igen magas szorzón ajánlják a gólváltást, ezért én élnék a lehetőséggel és öt egységgel kockáztatok. A kockázat mellett érdemes kiemelni, hogy jelen állás szerint már +20%-os profitunk van, úgyhogy ennek is köszönhető, hogy ilyen szorzón bevállalok egy magasabb tétet.

Románia – Svédország Fogadási határidő : 20:45
Ajánlott predikció Odds Ajánlott tét
Igen (Mindkét csapat szerez gólt) 1,83 “B” kategória 5 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588

0