EB : Csehország – Koszovó – 20:45

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

A mai nap folyamán is több elemzéssel készültem. Lesznek erősebb, ill. gyengébb besorolással ellátott ajánlások, de ma sem visszük túlzásba azért a fogadást. Az első elemzés esetében a Csehország – Koszovó mérkőzés került górcső alá, ahol igencsak izgalmas kilencven perc szemtanúi lehetünk.


A találkozón rengeteg minden dőlhet el, hiszen aki nyerni tud óriási esélyt élvezhet a továbbjutást tekintve. A házigazdák hat fordulót követően 4-0-2-es mutatóval rendelkeznek és tizenkét pontot szereztek, míg a vendégek 3-2-1-es mutatójukkal a harmadik helyen állnak és mindössze egy pont a lemaradásuk. Ami megfigyelhető volt a koszovói csapat esetében, hogy igencsak erős a támadósoruk, hiszen tizenkét gólt szereztek, ami mérkőzésenkénti 2,0-ás átlagot jelent részükről, ám a csapat gyengesége, hogy a védelem nincs egy mérkőzésen sem a helyzet magaslatán. Ami biztos, a vendégek három gólt gurítottak az angoloknak és egy izgalmas nyolc gólos mérkőzést alakítottak ki ellenük. Ma pedig vélhetően egy feltüzelt együttes léphet a pályára.

A várható gólszámadatok alapján 1,83, ill. 1,82 a két csapat mutatója. Ezen adatok pedig a gólváltást realizálták számomra és szerintem esélyes lehet ez a “kimenetel” a találkozón.

A koszovói futballisták eddig meglepetésszerűen futballoznak és szinte minden egyes mérkőzésükön képesek voltak gólt, ill. pontokat is szerezni. Vajon ma is így lesz ezen a kulcsfontosságú találkozón? (Fotó : Getty Images)

Az odavágón 2-1-es eredménnyel zártak a felek és akkor koszovói siker született. Azon a mérkőzésen húsz percnyi játékot követően már létrejött a gólváltás. Az is szintén érdekes adat, hogy mindkét együttes szinte minden egyes mérkőzésén képes volt gólt szerezni, ráadásul a koszovóiak minden találkozójukon kaptak legalább egy gólt. Egy szó, mint száz 1,80-as szorzóért a gólváltás teljesen kihasználhatónak tűnik. Úgyhogy én nem is ragozom tovább ezt az elemzést és behúzom a “Mindkét csapat szerez gólt” opciót ezen a találkozón.

Csehország – Koszovó Fogadási határidő : 20:45
Ajánlott predikció Odds Ajánlott tét
Igen (Mindkét csapat szerez gólt) 1,80 “B” kategória 5 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588

0