Copa Libertadores: River Plate – Boca Juniors beharangozó

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

Ismét jelentkezik az beharangozó rovatunk. A mai nap talán legnagyobb rangadójának ígérkezik a Copa Libertadores visszavágójának mérkőzése. A csapatok 2-2-s döntetlennel zártak az első találkozón, most pedig egy a tét, hogy ki nyeri meg a trófeát. Hatalmas meccs, óriási rivalizálás és soha nem látott felhajtás övezi a találkozót. Természetesen a munkánkból adódóan megpróbálunk ismét egy ajánlást közzétenni a mérkőzésre, amely 21:00-tól kezdődik az Estadio Antonio Vespucio Liberti stadionban.


Az első mérkőzésen a Boca Juniors volt a kezdeményező fél és 2-1-s első félidőt követően, a második játékrészben egy bosszantó öngóllal egyenlített a River Plate csapata. Majd a végeredményt már tudjuk. Előző találkozón nagy csodára, de nem történt nagy “adok-kapok”, amit megszoktunk már az ilyen párharcokba, bár 6 sárga lap így is villant az összecsapáson. Nagyon tetszenek számunkra a nyilatkozatok, például Tevezé, aki azt mondta, hogy minden egyes megnyert bajnoki címét odaadná ezért a díjért. Motiváltságban nincs hiány ráadásul a vendégek szurkolói az utolsó “hazai” edzésen telt házat alakítottak ki és így biztatták a legutolsó mérkőzésen a játékosokat. A látvány önmagáért beszélt, a hangulat pedig felért egy rangadón látottal. A játékosok és a stáb tagjai sem hittek a szemüknek, de ahogy jelezték is számukra ez óriási megtiszteltetés és még nagyobb erőt adott az összecsapás előtt. Mindent egybevéve mi úgy véljük, hogy most ismét kialakulhatnak a gólok. A River Plate remekül szerepel hazai pályán, de a vendégek is rendre gólt szereznek. Egy igencsak remek szorzót lehet most elcsípni és mi úgy véljük, hogy ez az opció meg is születhet. Úgyhogy várjuk a gólváltást és erre 2,10-s szorzóért lehet jelen esetben fogadást kötni, amit bátrabb fogadók be is vállalhatnak egy-egy alacsony téttel.

River Plate – Boca Juniors (21:00)
Tipp: Igen (Mindkét csapat szerez gólt) odds:2,10 “C” kategória

Sok sikert és szerencsés napot!

Ezek a meglátások nem tartoznak a “prémium szolgáltatásunkhoz”, döntő többségben ezeket a mérkőzéseket “ajánlásokként” osztjuk meg az olvasóinkkal. Személyes vélemények, illetve kisebb “elemzések” találhatóak a cikkek döntőrészében. Ezen tartalmak tehát sem prémium, sem ingyenes szolgáltatásunk részeként nem tekinthetőek.

0