Futball

Serie A : Sassuolo – Napoli – 20:45

A Serie A is téli álomra hajtja a fejét, ám egy igencsak remek mérkőzéssel zárul a 17. forduló. Ugyanis a pályán a Sassuolo és a Napoli mérkőzik meg egymással. A mérkőzésen a szimpla statisztikai adatokra alapoztam ismét. A hiányzókat tekintve kijelenthetjük, hogy egyik félnek sem kell aggódnia azon, hogy a legjobbjait nélkülözni kellene, ennek megfelelően pedig ténylegesen minden klappolhat egy izgalmas kilencven perchez. A Sassuolo idén is egy igencsak nehéz ellenfélnek számít és ténylegesen az együttes egyik nagy előnye, hogy

Futball

Eerste Divisie : Telstar – Jong AZ – 14:30

A holland kettőt a szünet előtt utoljára favorizálom. A pályán a Telstar, ill. a Jong AZ csapatai fognak egymással találkozni. A mérkőzésről előzetesen csak annyit, hogy 78% az esélye a megosztott opciónak. A találkozóval kapcsolatosan számomra az egyik legmeggyőzőbb érv, az amit hét közben láthattam. A Telstar az Ajax ellen lépett pályára a Holland Kupában és nem kis teljesítményt hozott össze a csapat, hiszen három gólt is szereztek, az amúgy pár játékost pihentető Ajax ellen. Aztán a másik kulcsfontosságú tényező,

Futball

Championship : Dundee United – Ayr – 16:00

Az utóbbi napokban rendre becsődölt több mérkőzésen is a statisztika, ennek ellenére a skót másodosztály mérkőzését nem tudtam kihagyni a mai megosztásaimból. A Dundee Utd. igencsak magabiztosan vezeti a másodosztályt, ám érdemes kiemelni, hogy semmiképp sem dőlhet hátra a csapat, hiszen ez a tizenhárom pontos előny roppantul gyorsan el is olvadhat. Annyi szent, hogy tizenhét fordulót követően tizennégy győzelmet számlálhat a hazai csapat, ami igencsak kiemelkedőnek mondható. A mai ellenfelük pedig az-az Ayr lesz, akik egy rosszabb szériát követően döntetlennel,

Futball

Eerste Divisie : Jong Utrecht – G.A. Eagles – 20:00

A holland kettőből ismét favorizálnék egy meccset a pénteki játéknapon. A pályán a Jong Utrecht, ill. a G.A. Eagles. A találkozóval kapcsolatosan érdemes kiemelni, hogy statisztikailag 83% esélye van a gólváltásnak. Ez pedig igencsak magas érték és ismerve a holland kettőt talán nem is olyan meglepő. Annyi szent, hogy statisztikai adatok alapján az adatok nem hazudtolják meg ezt a magas értéket. A Jong Utrecht hazai pályán minden egyes mérkőzésén gólt szerzett, ám szinte minden találkozóján is gólt kapott az együttes.

Futball

Bundesliga : Freiburg – Bayern München – 20:30

A német bajnokság tizenhatodik fordulójának ezt a mérkőzését muszáj kihasználni. A pályán a Freiburg és a Bayern München mérkőzik meg egymással. A mérkőzés esetében ismét egy kiindulóalap számomra a statisztikai rendszer által kreált mutatók. A statisztikai adatok alapján 64% az esélyessége annak, hogy mindkét csapat betalál. Ennek pedig a legfőbb apropója, hogy a Freiburg eddig minden egyes hazai bajnokiján gólt szerzett, ráadásul azzal a Bayern Münchennel találkoznak, akik a bajnokság egyik “leggólosabb” csapatának számítanak. Statisztikai adatok alapján 2,5 gól feletti

Futball

LaLiga : Barcelona – Real Madrid – 20:00

Órási hibának érezném azt, ha ezt a találkozót kihagynám. Mindkét csapat remek formában várja ezt a mérkőzést, fej-fej mellett állnak a bajnokságban.. A felvezetést leszámítva, köztudott, hogy hatalmas Real szurkoló vagyok. Egyrészről bízom is benne, hogy a Camp Nou gyepén győzelmet ér el a csapat, másrészt abban is bízom, hogy a kifejlesztett statisztikai rendszer nem fog becsődölni. A gólszámadatok alapján mindenképp érdemes kiemelni, hogy a Barcelona eddig minden egyes hazai mérkőzésén gólt szerzett, mindezek mellett pedig rendre a 2,5 gól

Futball

Serie A : Cagliari – Lazio – 20:45

A mai nap folyamán egyetlen elemzés kerül megosztásra. Az előző napokban semmi sem akart összejönni, rengeteg meglepetés eredmény született a pályákon. Viszont új hét, új kezdet és még nagyon messze a turnus vége! A mostani elemzésem esetében nem fogok meglepetést okozni, hiszen a Cagliari számomra egy favorit fogadási tényező a gólokkal kapcsolatos opciók esetében. A hazaiak igencsak üde színfoltjai az olasz első osztálynak és jelen állás szerint kisebb meglepetésnek számít az idei teljesítményük. A hazaiak tizenöt fordulót követően az ötödik

Futball

Premier League : Manchester United – Everton – 15:00

A másik manchesteri csapat mérkőzésében is hatalmas esélyek vannak, ráadásul a hazaiak egyre jobb teljesítményt nyújtanak ismét, ennek köszönhetően pedig önbizalomban aligha lesz hiány. A találkozón ismét a gólok kerültek előtérbe, ám érdemes kiemelni, hogy most a hazai gólokra ajánlok fogadást. A Manchester United az Old Trafford gyepén nagyon jól szerepel az idei kiírásban és a PL-ben mindössze egy vereséget számlál az együttes. A mai ellenfelük pedig az-az Everton lesz, akik idegenben nagyon rosszul teljesítenek és a mostani kiírás legrosszabb